Létrehozva: 2021.03.18.

Áll a bál: Gáspár Zsolti kitálalt Győzikéről

Féltékenységgel és bátyja gyógyszerfüggőségével magyarázza Gáspár Zsolti azt a testvérháborút, amely közte és bátyja között dúl. Szerinte a testvére derékbe akarja törni a karrierjét.

Korábban elválaszthatatlanok voltak, a Győzike show idején összetartó testvéreknek ismerte meg a Gáspár fivéreket az ország. Ma már ellenségként tekintenek egymásra.

Az ellentét nagyjából az Ázsia Expressz 2. utáni időszakra datálódik, a produkció idején ugyanis a két család még jóban volt. Ez látszik abból is, hogy Zsolti és unokahúga, Evelin együtt vágott bele a tévés kalandba. A mókás nagybácsi azonban a reality után egyre keresettebb lett, egyre több felkérést kapott, és Demcsák Zsuzsa mellett végül a nagy sikerű Farm VIP műsorvezetője lett. Zsolti szerint bátyja, aki évtizedekig a család első számú showmanje, híressége volt, nem nézte jó szemmel öccse sikereit, és az irigység megrontotta a viszonyukat.

Zsolti nem akar elköltözni
Fotó: Bors

A testvérek már jó ideje nem is beszélnek egymással, legfeljebb újságok hasábjain üzengetnek. A napokban tovább fajult a családi viszály: Zsolti felgyújtotta a közös telkükön lévő nádast. Bea asszony és Győzike hazaérkezve halálra rémült, látva, hogy a lángok néhány méterre megközelítették a garázsukat. Az első ijedtség után videóra vették és nyilvánosságra is hozták a történteket. Bea elmondta, hogy tűzoltókat kellett hívni, és bár nem nevezte meg, egyértel­műen sógorát tette felelőssé a tűzért. Gáspár Zsolti – aki másnap reggel Sebestyén Balázsék rádióműsorában elismerte, hogy valóban ő gyújtotta a tüzet – a Borsnak részletesen mesélt a történtekről.

„Ezt a nádast minden évben felgyújtjuk, ugyanis a ikergyerekeim allergiásak rá, csavarja az orrukat. Kérdem én, az előző években Bea asszony és Győzike miért nem ijedt meg és vette videóra? Talán mert ez az egész egy műbalhé?” – csattant fel Zsolti, aki értetlenül áll a botrány előtt, de sejti, milyen okok állnak mögötte. „Győző féltékeny a szakmai sikereimre, és hogy míg ő egy csatorna éjjeli műsorsávjában szerepel, amit a kutya sem néz, addig én az egyik legsikeresebb produkcióban lehettem műsorvezető Zsuzsika mellett. Egyszerűen le akar járatni az ország előtt, és tönkre akarja tenni a karrierem. Abba a műsorba is, amelyben szerepel, engem hívtak előbb, csak nem vállaltam, mert az én családom nem eladó. Képtelen mindezt feldolgozni.”

Győzike már jó ideje nem beszél testvérével
Fotó: Frizbi

Zsolti elmondta: az elmérgesedett viták ellenére is szereti a testvérét, és nem haragszik rá. Szerinte ugyanis Győzi a sok gyógyszer hatására változott meg, és fordult ellene. A fitalabb Gáspár fiún érződik, hogy kissé szégyenli a testvéri viszályt, de szerinte ez a legjobb családban is előfordulhat.

„Ott van például a királyi család: Vilmos és Harry jó testvérek voltak, együtt siratták az anyjukat, most meg hogy vannak… Már külön országban élnek. Azon is meg lehet botránkozni, nemcsak a Gáspár fivéreken, na! De én ugyan nem költözöm sehova. Miért tenném? Nekem nincs bajom, Győzőnek kellene végre megnyugodnia” – szögezte le Zsolti.

Börtön járhat a gyújtogatásért Dr. Gerencsér András ügyvéd szerint a nádas felgyújtása miatt komoly bajba kerülhet Gáspár Zsolti, akinek a tűzoltók kivonulási díját is meg kell majd fizetnie. „Ez az eset jogilag a BTK 322/1 paragrafusa szerint közveszély okozása. Nem teheti meg senki, hogy felgyújt egy nádast, és rábízza a természetre, hogy merre mennek a lángok, ez nagyon veszélyes” – mondta a Bors megkeresésére a jogász. „Egyébként a saját nádasomat és erdőmet sem gyújthatom fel, a tulajdonjog nem terjed ki arra, hogy közveszélyt okozzak. Gáspár Zsolt tette bűncselekmény, ami 2-8 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható” – tette hozzá dr. Gerencsér.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baltás támadás történt Budapesten

origo.hu

Bíró Ica elárulta, hogy plasztikáztatott-e valaha

borsonline.hu

Hatalmas a baj! Kórházba került a magyar együttes sztárja „Imádkozzatok érte”

vg.hu

Májusban nyílik az Primark új üzlete – két emeletet foglal majd magába

metropol.hu

A Házasság első látásra srácai jó barátok lettek

hirtv.hu

Újabb humoros videó jelent meg a miniszterelnök TikTok-oldalán + videó

origo.hu

Újabb hírek érkeztek G.w.M betegségéről, saját életét is kockára tette - videó

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Erre vártak a magyar autósok, igazi örömhír érkezett

ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Gigi a terhességről: „A síráshoz valami komoly dolog kell”

SZTÁRDZSÚSZ

Most kaptuk: tragikus hirtelenséggel, műtét után halt meg a szépségkirálynő

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hatnak a gyógyszerek, súlyos állapotban került kórházba a sztárapuka