Kiderült: ezt a vágyát nem elégítették ki a fiatal Cicciolinának

Nyíltan beszélt a múltjáról és a jelenéről is Cicciolina. A magyar származású, Olaszországban élő egykori pornósztárnak nincs takargatnivalója.

Cicciolina már gyerekként is odáig volt az állatokért, akiket azóta is mélyen a szívébe zár. Az egykori pornósztár a Metropolnak mesélt arról, hogy gyerekkorában miért nem volt kisállata, s arról is szót ejt, tart-e most házi kedvencet.

Fotó: Northfoto

Gyerekkorától kezdve rajong az állatokért

„Kislány koromtól kezdve állatvédő voltam és foglalkoztam az állatok jólétével. Mindig is imádtam az élőlényeket, sőt gyerekként folyamatosan kértem vagy egy kiscicát, vagy egy kiskutyát. A pongráci telepen laktunk, és nem tudtuk megengedni magunknak a kisállatot, hiszen anyuéknak nyilván az volt a fontosabb, hogy minket el tudjanak tartani” mesélt az egykori kielégítetlen vágyról.

Az állatvédelem fontos számára

„Az állatvédelem kérdése azonban végigkísérte az életemet. Amikor 5 éven keresztül parlamenti képviselő voltam, készíítettem egy törvényjavaslatot, amiben meg akartam tiltani az állatkísérleteket. Most például megosztottam a Facebookon és a Twitteren is, hogy egyesek majmokon kísérleteznek. Szörnyűnek találom, hogy szegényeket halálra kínozzák, csak a profit kedvéért” – mesélte Cicciolina, aki minden szinten elítéli az állatok bántalmazását.

A politikai életben is ezt támogatná

Azt is elárulta, ha visszakerülne a politikai életbe, akkor akkor biztosan az állat- és természetvédelemmel foglalkozna. Cicciolina az összes állatot egyformán tiszteli.

„Nagy állatbolond vagyok, nekem mindegy, milyen állatról van szó. Tőlem lehet majom, kígyó, béka vagy bármi. Lassan a csirkét sem tudom már megenni, sőt amikor a teraszon hangyákat látok, őket is visszateszem a természetbe” – mesélte el.

Vannak kedvencek

Természetesen azért számára is vannak a kedvencek között olyanok, amelyek különösen közel állnak a szívéhez.

„A kedvenc állatom talán a macska, jelenleg 10 kiscicám és kutyáim vannak. Nagyon édesek és kellemes velük élni, mivel bárhova megyek, jönnek velem a lakásban. Imádnak engem a cicáim, mert szeretgetem, babusgatom őket” – mondta, majd hozzátette, a kutyusaival sajnos nem tud olyan sokat találkozni, mint szeretne, de szerető közegben vannak ők is.

„Féltettem a macskáimat az amerikai bully kutyáimtól, ezért ők most a fiam kertjében laknak.”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Manfred Weber megint siránkozik: Orbán Viktorra panaszkodik és el akarja osztani Európában a magyar gázt

origo.hu

Putyin megüzente, mikor lesz béke

vg.hu

Új taggal bővült a magyar milliárosok klubbja

ripost.hu

Már a magyaroktól venné el a gázt a pánikba esett Manfred Weber

mandiner.hu

Janó-Veilandics Franciska (Vasárnap): Újabb botrányba keveredett Perintfalvi Rita

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. július 4.: a Skorpió angyali segítséget kap, a Mérleg hódít

ripost.hu

Újabb halálos cápatámadás történt Egyiptom

ripost.hu

Hűha, a bikinis Zimány Lindánál nem látsz ma szexibbet!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy folyamatosan kémkedik a párja után

ripost.hu

Forró: Szabó Zsófi levetkőzött egy szál bikinire

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Huszonöt éves a Harry Potter, hihetetlen, mennyit változtak a szereplők

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá, még az idén férjhez megy az Exatlon sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Csomor Csilla: Előfordult, hogy mellőzve éreztem magam

SZTÁRDZSÚSZ

Különleges hobbinak hódol a Doktor Balaton sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Alig ismerni rá: így néz ki hosszú, szőke hajjal Palvin Barbi