Létrehozva: 2021.03.01.

Bagossy Brothers Company: az egész Kárpát-medencében imádják a dalaikat

Mint a tornádó, úgy tört be slágereivel a magyar könnyűzenei piacra 2015-ben a Bagossy Brothers Company, és idén három kategóriában is nyertek a Petőfi Zenei Díj-átadón.

A Bagossy Brothers Company hamar belopta magát a magyarok szívébe, s ma már mindenki fejből dúdolja az „Olyan ő” című dalukat vagy a világjárvány előtt megjelent, közben slágerré vált „Visszajövök” című szerzeményüket.

Az egész Kárpát-medencében imádják a Bagossy Brothers Company dalait! (Fotó: Facebook)

Az orgonasíp-készítők, az óceánjáró-pincér, a tánctanár és a zeneoktató

Bagossy Norbi tánctanárként dolgozott, munkáját kilenc éve, 2012-ben adta fel a zenekarért. „Tíz évig táncoltam breakdance-t és hiphopot, négy évet tanítottam is. Csíkszeredába és Marosvásárhelyre is utazgattam, ott is tanítottam. Olyankor 4-5 napig voltam távol otthonról.”

2018-ig orgonasíp-készítőként dolgozott Bagossy Laci és Bartis Szilárd is. „Szilárd bátyja egy Európa-szerte ismert orgonafelújító. A cég templomi orgonákat gyárt és újít fel. Ezen a helyen dolgozott Bagossy Laci és Szilárd egészen 2018-ig. Amikor már szükség volt a folyamatos jelenlétre a zenekarban, abba kellett hagyniuk.”

Tatár Attila Gyergyószentmiklós turisztikai referense volt. 2019-ben mondott fel, de még ma is besegít az ottaniaknak. „Voltam síoktató, dolgoztam pincérként óceánjárókon, legutóbb pedig a gyergyószentmiklósi önkormányzat turisztikai referense voltam. Sok mindent kipróbáltam.”

Zenetanárként ma is tanít Kozma Zsombor. „Kozma Zsombor végzett orgonaművész, népzenész és karnagy. Nagyváradon végezte el az egyetemet, de a Zeneakadémiára is járt Budapesten. Járt lakodalmakba zenélni, de most már »csak« zenetanárként dolgozik a zenekar mellett, amennyire ideje engedi.”

Székelyföldtől a magyar fővárosig

Erdélyben már ismertek voltak, amikor Magyarországon újra a nulláról kellett kezde­niük mindent. Azt mondják, rögös utat jártak be, de minden percét élvezték.

„Amikor elkészítettük az első kislemezünket, már sokat koncerteztünk itthon, Erdélyben. Először Gyergyószentmiklóson, aztán egyre kijjebb merészkedtünk. Amikor megmutattuk magunkat Magyarországnak, már kétéves volt a zenekar, volt mögöttünk pár száz koncert. Furcsa volt, hogy amit elértünk, az Magyarországon újra a nulláról indult. Emlékszem, voltak furcsa helyzetek, például csütörtökön Marosvásárhelyen játszottunk 2000 embernek, majd másnap Budapesten kettőnek. Ez az út izgalmas és különleges volt” – mondta el a Ripost-nak Tatár Attila.

A kedden megjelenő Ripost7-ben még többet olvashattok a kezdetekről. A fiúk arról beszélnek, hogyan telt az elmúlt 1 évük, min munkálkodtak a koronavírus-járvány alatt, és mit terveznek 40 év múlva?

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”