Létrehozva: 2021.02.22.

Te is azt látod a videón? Pajzán alkotás készült a Viszkis műhelyében

Félreérthető, pedig nagyon is fontos része a kerámiázásnak az, amit a Viszkis mutatott a műhelyében.

A Viszkis kisebb csoportoknak tart hétvégente kerámiafoglalkozást a műhelyében. Az első alkalom nagyon vidámra sikeredett. Mindenki jót nevetett, amikor kiderült, hogyan is készül el egy egyszerű tálka.

Ambrus Attila első foglalkozása elég pajzánra sikeredett
Fotó: Bors / Czerki Gábor

Persze rossz az, aki rosszra gondol, de elnézve a videót, bizony majd minden résztvevőnek ugyan az a pajzán gondolat jutott az eszébe: egy falloszra asszociált...

Egy biztos, Ambrus Attila kellő humorral kezelte a helyzetet, de egy pillanatra sem esett ki a szerepéből, sőt, a Ripost-nak elmondta, miért is olyan fontos számára ez a foglalkozás.

„Már egy ideje érlelődött a gondolat, de a vírushelyzet alatt beérett. A szabályozásoknak megfelelően 10 fő alatt lehet csinálni valamit, így meghirdettünk egy workshopot és azonnal betelt. Komoly érdeklődést tapasztaltunk és márciusig telt házunk van. Nem akarok tanítani, csak egy kis rálátást adni a kerámiázásra az embereknek” – mondta a Viszkis, majd az első alkalom tanulságairól beszélt.

A sikerélmény nagyon fontos

„Nyolc embernél nagyon nehéz összehozni, hogy mindenki ugyanazt a figyelmet kapja, de nagyon remélem, hogy marandó élményben volt részük. A legfontosabb üzenete ennek a foglalkozásnak, hogy az embernek legyen sikerélménye és, hogy egy jó helyen, jó közösségben legyen, ahol valamit megtanul, vagy betekintést kap valamibe. Azt szeretném elérni, hogy pici rálátásuk legyen arra, – hogy reggelente, amikor iszik egy kávét, tudja – hogyan is készül az a kávésbögre” – magyarázta Ambrus , aki a vendéglátásra is nagy hangsúlyt fektetett.

A Viszkisnél jó hangulatban telt a foglalkozás és finom volt az ebéd is.

Házi savanyúsággal és pörkölttel várta a vendégeket

„Mindig az a fontos, hogy akik eljönnek, jól érezzék magukat. Ebédidőben finom egytálételt, pincepörköltet tálaltunk fel és az itthon készült savanyúságunkat, amit ha jól láttam, jóízűen fogyasztottak a vendégek” – mondta elégedetten Ambrus Attila, aki a félig elkészült edényeket, formákat, később kiégette és elküldte postán az alkotóknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott