Létrehozva: 2021.02.15.

Váratlan fordulat: Suzy megbocsátott, a per elmarad

A népszerű mulatós énekesnő nemrég a bírósághoz fordult, miután egy korábbi kollégája és barátja becsületsértő posztokat jelentetett meg róla. A vitának vége...

Néhány héttel ezelőtt nagy port kavart a történet, melynek elszenvedője a népszerű mulatós sztár, Suzy volt. Történt ugyanis, hogy korábbi jó barátja és egyben hangtechnikusa egy finoman szólva is illetlen posztban hasonlította őt egy gumibabához.

Suzy örömmel fogadta a férfi bocsánatkérését... (Fotó: Facebook)

Sértő posztok tömkelegét viselte el szó nélkül

Suzy természetesen nem hagyta annyiban a dolgot és ügyvédhez fordult, aki be is adta a keresetet a nyilvánvaló becsületsértés miatt. Ezután elszabadultak az indulatok és a férfi több posztban is szidalmazta, gyalázta az énekesnőt, aki mindvégig bölcsen hallgatott és nem vette fel a kesztyűt. Az ügy előtárgyalása elmaradt, mivel azon nem jelent meg sem az alperes, sem a jogi képviselője és a jelek szerint végül nem is kerül bíróság elé az ügy.

Továbbra sem hagyja magát...

Az énekesnő ugyanis megbocsátott az illetőnek, miután az egy bocsánatkérő posztot jelentetett meg a közösségi oldalon.

Suzy a történtekről a reflektoronline.com oldalnak nyilatkozott.

Zoli eljött hozzám, megbeszéltük a dolgot és fátylat borítottunk rá. Nem vagyok haragtartó típus, így nem volt kérdés, hogy megbocsátok neki, de azt nyilván a továbbiakban sem hagyom senkinek, hogy nyilvánosan sértegessen vagy megalázzon. A bírósági eljárást az ügyvédem, dr. Pikali Petra megszünteti és ezzel vége is a történetnek” –mondta a portálnak Suzy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott