Brutálisan erőltetik a migránsok betelepítését Brüsszelben

POLITIK

Bodrogi Gyula megkapta a védőoltást, elárulta, mit tapasztalt

Az idén 87 éves legenda mindkét dózist megkapta, de továbbra is elővigyázatos.

Az idén 87 éves Bodrogi Gyula is megkapta a koronavírus elleni vakcinát!

Nem voltak mellékhatások

„Igen-igen én megkaptam már a koronavírus elleni oltást. 87 éves vagyok, így előbb kerültem sorra, sőt már a második oltásomon is túl estem. Semmit nem érzetem belőle, másnap talán egy picikét, de semmi említésre méltó nem történt„ –mesélte a Metropolnak a színész.

Bodrogi Gyula
Fotó: Markovics Gábor

Hisz az orvosokban

A regisztrációt követően nem volt megterhelő Bodrogi számára az oltási folyamat, minden rendben ment.

„Teljesen ráhagytam magam a hozzáértőkre. Én azt csinálom, amit az orvos mond. Bízom bennük, mert nekik az a dolguk, hogy rendben tartsák az embert, és ha kell, akkor meggyógyítsák. Biztos nem csinálnak olyat, ami ártalmas lenne. Könnyen elfeledkezünk arról, hogy megköszönjük nekik, de én mindig megszoktam.”

Óvatos marad

A színész sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, hogy megkapta az oltásokat, ám továbbra is betartja az előírt intézkedéseket.

„Vigyázunk nehogy átadjuk egymásnak a fertőzést. Sajnos sokkal ritkábban találkoztunk az unokámmal, meg ugye a közös ebédek, az étterembe járás is elmarad így, szóval sok bosszúságot okoz nekünk ez a járvány.”

Már munkába is állt

Bodrogi az oltást követően nem tétlenkedik: ma újra indulnak a színházi feladatai.

„A mai nappal visszaálltunk a szokásos próbákra, de persze már készültem rá. Az ilyenbe nem ugorhat csak úgy bele az ember, de mintha most hagytuk volna abba tegnap, és holnapután már folytatnánk„ -mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik exbarátnője először üzent a szakításuk óta - videó

origo.hu

Tóth Andi letolta a nadrágját, mindenkinek megmutatta a bugyiját - képek

borsonline.hu

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

magyarnemzet.hu

Klopp előállt a farbával: újrajátszás és érvényes a gól!

ripost.hu

Kínos: túltolta a filtereket a Dancing with the Stars táncosa

vg.hu

Megint kitört az árháború itthon: az Aldi a nyomába eredt a SPAR-nak

origo.hu

A Tv2 sztárja Manhattan közepén mutatta meg a melleit

mindmegette.hu

Krausz Gábor káromkodva rakta helyre fogadott lányát a konyhában

life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

„27 kilót fogytam és tartom!” – Elárulta elképesztő fogyásának a titkát a népszerű magyar humorista

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt kell mondanom, hogy Judie kitett magáért” – Különleges ajándékot kapott szerelmétől Curtis

SZTÁRDZSÚSZ

Megszólalt a szakember Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolatáról

SZTÁRDZSÚSZ

Kínos: túltolta a filtereket a Dancing with the Stars táncosa