tóth gabi
Ezúttal nem Galambos Lajost, hanem a feleségét keresték, és most segítséget kértek a hatósági emberek, nem nyomoztak.
Ahogy arról a Ripost is beszámolt, csütörtök reggel ismét Galambos Lajos birtokán jártak a hatóság emberei. A zenész nem volt otthon, csak a neje, Boglárka. Lajcsi ügyvédje pedig a Borsnak mesélt arról, hogy pontosan mi is történt.
„Téves információ, hogy nyomozók voltak, és leszögezném azt is, hogy nem az ügyfelem, Galambos Lajos, hanem Galambos Boglárka és az ő egykori cégével kapcsolatos dokumentációk miatt érkezett több mint tíz NAV-ellenőr a mocsai birtokra” – tájékoztatta a Borsot a Galambos család ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián.
„Boglárka a céget még 2016-ban eladta, és a költségvetési csalás ezután történt, ami nyilván az új tulajhoz köthető, de a korábbi iratok, s azok lefoglalása is szükséges ” – tette hozzá.
A Bors az ügyvédet arról is megkérdezte, miként viselte a zenész megroppant egészségű felesége, hogy a hatóság emberei ismét ellepték az otthonukat. Mint azt korábban többen megírták, Lajcsi neje és három gyermeke még ma is nyögik azt a hajnalt, amikor az áramlopási ügy miatt állig felfegyverkezett kommandósok ébresztették őket, és hurcolták el a gyerekek szeme láttára a házaspárt, nem csoda, hogy az asszony most összeomlott.
„Boglárka keze, lába remeg, szinte újraélte az egész szörnyűséget, ami anno történt, még ha most nem is fegyveresek, hanem ártalmatlan ellenőrök mentek. Nyilván nem tesz jót az egészségének ez az újabb cécó„
– utalt Fröhlich Boglárka évek óta húzódó, súlyos betegségére, amiről először Borsnak beszélt Lajcsi a tavaly októberi tárgyalásán. A bíróságon ugyanis az egyik tanú koronavírus-gyanú ellenére is megjelent, amikor a csontsovány Boglárka is jelen volt, Lajcsi pedig teljesen kikelt magából, mert rettegett, hogy nejének baja esik.