Létrehozva: 2021.01.08.

Két daganatot találtak a TV2 fiatal sztárjának szervezetében

A méhnyakán lévő elváltozás miatt feküdt kés alá a magyar szépségkirálynő, akivel ébredése után közölte az orvosa, hogy nem egy, hanem két daganatot távolítottak el a szervezetéből.

Kilenc évig halogatta a műtétet Sydney van den Bosch, akinek a méhnyakán lévő súlyosbodó elváltozás miatt kellett kórházba vonulnia. Orvosa szerint az utolsó pillanatban kapták el a problémát.

„A családom sajnos genetikailag hajlamos a daganatos megbetegedésekre. Még nyáron olvastam el egy könyvet ezzel kapcsolatban, és ráeszméltem arra, hogy azokat a tüneteket, amiket papírra vetettek, magamon is észlelem. Eldöntöttem, hogy bár kilenc évig halogattam az akkor még kevésbé sürgető műtétet, tovább nem fogom, mert érezhetően súlyosbodott az állapotom” – kezdte a Ripost-nak Sydney, aki bevallotta, hogy orvosa sürgette a beavatkozást.

Fotó: Ripost

„A dokim mondta, hogy december 31-én, szilveszterkor megműtene, mert az operáció már egy percet sem várhat. Így is történt, aznap kora reggel besétáltam a kórházba. Én voltam a doktor egyetlen páciense aznap, hiszen ő szabadságon volt már, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel elvállalta a beavatkozást. Nagy szerencse, hogy idejében megműtött, hiszen bár az ultrahangon csak egy daganatot látott a méhnyakon, műtét közben kiderült, hogy kettő is volt” – mondta el lapunknak a szépségkirálynő, akit a beavatkozás utáni megfigyelést követően este már a saját ágyában aludhatott.

„Jól vagyok, szerencsére nincsenek fájdalmaim. Azért arra felkészültem, hogy ha a hegek gyógyulni kezdnek, az biztosan kellemetlen érzés lesz. Sokat kell pihennem, nem emelhetek és nem stresszelhetek. A szövettani eredményre még várunk, három-négy hét múlva lesz kész, akkor okosabbak leszünk, de az orvosom megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom” - számolt be állapotáról Sydney, aki orvosa szerint újjászületett a műtét napján.

„Körülbelül egyórás volt a beavatkozás, lehet, már sokkal komplikáltabb műtét várt volna rám. Huszonöt éves vagyok, ilyenkor a sejtosztódás sokkal gyorsabb, mint egy idősebb hölgynél. Nálam rövid idő is jelentős változást hozhat, de időben kaptuk el, mondta a doki, hogy örüljek, mert van egy új születésnapom” – magyarázta Sydney, aki személyes tapasztalataival szeretné felhívni más nők figyelmét a téma fontosságára.

Genetikai tesztet csináltat januárban Sydney van den Bosch biztosra akar menni, ezért egy különleges tesztnek veti alá magát. „BRCA nevű vizsgálat még hátravan. Ez egy genetikai teszt, amit vérből néznek. Azt vizsgálja, hogy a női nemű rákmegbetegedésekre mekkora esélyem van. Miután a családban mindenkinél volt ilyen jellegű probléma, szeretnék biztosra menni.”  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlenné gyúrta magát A Nagy Ő szexi barátnőjelöltje - videó

origo.hu

Meglepő dolog derült ki Tóth Gabi párjáról

life.hu

Kiderült, mivel foglalkozik civilben Tóth Gabi új párja

vg.hu

Fellázadtak a tagállamok: Brüsszelnek alaposan meg kell vágnia a kiadásokat

metropol.hu

Király Linda: „Elmondom az igazságot”

hirtv.hu

Ingyenes tömegközlekedés a 14 év alattiaknak

origo.hu

Itt van Kína üzenete a harmadik világháborúról!

travelo.hu

Idén ezek lettek a legvirágosabb hazai városok

origo.hu

Hihetetlen kedvezményekkel várja 65 év feletti vásárlóit a Lidl(x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

lapcentrum.hu

Fizessen elő kedvenc lapjára! Kedvezményes előfizetés mellé ajándék könyvcsomag!

origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

"Heti 5 edzés és nincs rajtad izom?"- Kikezdték a rajongók Gáspár Lacit - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Végre kiderült: ezt teszi Andy Vajna legendás relikviájával Vajna Tímea

SZTÁRDZSÚSZ

Váratlan dolog derült ki Tóth Gabi szerelméről, tényleg igaz volna?

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Nagy Ő Virág kíméletlenül nekiment Jákob Zolinak, csípős szavakkal csapott oda

SZTÁRDZSÚSZ

Gyászol a sztáranyuka: úton a kórházba meghalt 2 éves kisfia