RETRO RÁDIÓ

Zúgolódnak a helyiek: így védik a birtokukat az akarattyaiak Ördög Nóráék boltjának látogatóitól

Zúgolódnak a helyiek: így védik a birtokukat az akarattyaiak Ördög Nóráék boltjának látogatóitól
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 22. 17:10

Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra és Nánási Pál balatoni kisboltja miatt.

A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nagyon népszerű lett: a látogatók nyáron ellepték a korábban békés és csendes utcát, az autóikkal rossz helyen parkolnak, a helyiek szerint időnként a bokrokba vizelnek, emiatt Nóráék kivívták a helyiek haragját, akik kordonokkal és székekkel próbálják kiszorítani életterükből a kéretlen vendégeket.

Fotó: Ördög Nóra / Instagram

„Először örültünk, hogy újranyit a hely, de Nóráéktól sajnos nem azt kaptuk, amit vártunk. Igazi celebsimogatóvá vált a hely, a legtöbben azért utaznak Balatonakarattyára, hogy közös fényképet készíthessenek Nórával„ – nyilatkozta a Blikknek István, aki közel lakik a bolthoz.

Korábban a gyerekek az utcán is játszhattak, biciklizhettek, ám a megnövekedett forgalom miatt a szüleik ma már nem merik kiengedni őket. Ördög Nóráéknak egyelőre nem sikerült olyan megoldást találnia, ami csökkentené az autós forgalmat: utaltak a közelben lévő parkolóra, egyeztettek a rendőrséggel, illetve felhívták a figyelmet az elektromos rollerek adta lehetőségre is, de mindhiába.

Volt, hogy busszal érkeztek turisták, avagy az autósok állták el a kaput, bezárva a tulajt a saját telkére. Rengeteg a probléma – az utcán vizeléstől kezdve a gyorshajtáson át az állandó zajig –, de érdemi megoldás nincs. Annyit sikerült elérnünk, hogy lakó-pihenő övezetté nyilvánították az utcát és a környékét” – mesélte István, aki talán még sosem várta ennyire a nyári szezon végét. Mint mondta, talán megoldást jelenthet, hogy Nánásiék a tópart felé terjeszkednének, ugyanis új terveik szerint elkezdték egy új hely nyitását előkészíteni Balatonakarattyán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.