Létrehozva: 2020.08.27.

A karantén alatt is anyagilag támogatta zenészeit Tóth Vera

Az énekesnő szerint nem minden a pénz, de ha van, legalább segíthet vele.

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra is egyike volt annak több mint 150 előadónak, akik felléphettek a kormány által több milliárd forinttal támogatott raktárkoncerten. Az erről készült felvételeket pedig szeptember közepe után lehet megnézni.

Fotó: Markovics Gábor

Az énekesnő fontosnak tartja, hogy zenekara és háttérmunkásai mindig biztonságban érezzék magukat, nem hagyja, hogy a vírus okozta nehéz helyzetben kiszolgáltatottak legyenek. Szükség esetén a karantén alatt anyagilag is támogatta őket és a raktárkoncerttel is ez volt a legfőbb célja. Vera a Ripost-nak elmondta, van, ami még a pénznél is fontosabb.

Fotó: Markovics Gábor

„A karantén alatt megkértem a zenészeimet, szóljanak, ha valami nagy baj van. Nem vagyok milliomos, de azért vannak olyan tartalékaim, amiket – ha valaki azt mondja, hogy vészhelyzet vanmeg tudok osztani. A pénz nem annyira fontos nekem, mint az emberek, akiket szeretek. Fontosnak tartom, hogy bármilyen lehetőséget kap az énekes, ne ő rakja el a nagy pénzt, hanem ossza szét a zenekari tagok között. Érezniük kell, hogy biztonságban vannak velem és megbízhatnak bennem, számíthatnak rám. Ez az, ami manapság nagyon hiányzik a zenészeknek” – jelentette ki Tóth Vera, aki többek között emiatt is örömmel vette, hogy felléphetett a zenészeket és háttérmunkásokat megsegítő raktárkoncerten. Kicsit még nosztalgiázni is tudott az énekesnő.

Fotó: Markovics Gábor

„Ritkán van olyan, hogy ilyen profi körülmények között lehet fellépni, amikor minden körülötted forog. A mindennapokban ez nem így van, mindent magunknak teremtünk elő: magamnak készítem el a sminkemet a frizurát, saját technikánkat, technikusunkat visszük. A raktárkoncerten ez más, kicsit olyan Megasztár időszakbeli érzésem volt. Nagy megtiszteltetés, hogy gondoltak rám, de a legfontosabb, hogy ez a támogatás most nagyon kell. A zenekar a mi háttéréletünk. A raktárkoncerttel 25 embernek tudtam segíteni. Ezért hívtam big bandet, de a saját kvartettemet is segítem. A lényeg, hogy minél több zenész kapjon a támogatásból” – tudtuk meg az énekesnőtől, aki a kényszerpihenő alatt sok mindent átértékelt, így komoly elhatározásra jutott. A jövőben még jobban ráfekszik arra, hogy a legmagasabb nívójú rendezvényeken lépjen fel formációival. Tizenhat év munkája van a koncertekben, abban, hogy minőséget szolgáltasson.

 

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő