Létrehozva: 2020.06.07.

Komoly mélypontjáról vallott a magyar énekes

MC Hawer őszintén mondta el lapunknak érzéseit, és azt, hogy min ment keresztül a járvány alatt.

A koronavírus-járvány miatt kis híján a padlóra került MC Hawer, aki a Ripost-nak bevallotta, megesett, hogy komoly mélypontra került ezen időszak alatt. Néhányszor eszébe jutott, hogy újra italba fojtaná a bánatát. Köztudott, hogy az énekes súlyos alkoholproblémákkal küzdött, amiből anyagilag még nem sikerült teljesen talpra állnia. Most azonban szerencsére erős maradt és sikerült nemet mondania az alkoholra.

Fotó: Facebook

„Bárki, aki azt hiszi, hogy milliárdjaim vannak félretéve, téved. Volt egy alkoholista időszakom, megspékelve játékszenvedéllyel. Amikor igen, nagyon sok pénz elment. Már hat és fél éve próbálok talpra állni, és még mindig nem jutottam el odáig, hogy teljesen visszaépítsem az életemet. Sajnos nem bánok jól a pénzzel, amit megkeresek, felélem” – magyarázta a Ripost-nak a mulatós énekes, aki nem tagadja, megviselte, hogy nincsenek fellépései, és így pénz sem állt a házhoz.

„Amióta nem iszom, szeretem impulzusokkal bombázni magam, éppen azért, hogy véletlenül se jusson eszembe az, hogy de jó lenne berúgni. Bevallom, az elmúlt időszak annyira megviselt, hogy néhányszor eszembe jutott. De nem adom meg ezt az örömöt senkinek. Kétségbeesés ide vagy oda, nem eshetek megint ebbe a hibába” – tette még hozzá MC Hawer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott