Létrehozva: 2020.06.29.

Furfangos trükkök: Migréntől szenvednek a sztárok

Vastag Tamás a napokban olyan kínzó migrént kapott, hogy a mentőket akarta hívni, de Hódi Pamela is csak fekvőpózban tudta átvészelni az esős, párás napot.

Ritka, hogy ilyen mértékű terhelést kell elviselnie szervezetünknek, de az elmúlt hetekben sűrűn változott az időjárás. Egy napon belül hatalmas viharok és szikrázó napsütés, ehhez nehéz a szervezetnek idomulnia. A legtöbben görcsös fejfájástól, izom- és hasi görcsöktől szenvednek, de sokan tapasztalhatnak kiugró vérnyomásértékeket és szívproblémákat is. Míg régebben azt hitték, hogy a frontok csak az időseket terhelik meg, ma már szinte népbetegségnek számít a migrén. A fejfájás ezen fajtája front nélkül is kínozza az embereket, de azzal együtt igazán ütős kombináció lehet. Erről hazánk sztárjai is tudnak mesélni.

Vastag Tamás mentőt akart hívni

Fotó: Ripost

A mostani változékony időjárás nagyon megviseli az énekest, az egyik nap már mentőt akart hívni. „Annyira fájt a fejem, hogy csak magzatpózban tudtam feküdni.„ Azt is hozzátette, kihívta volna a mentőt, de rájött, teljesen értelmetlen, mert senki nem tud segíteni. Az énekes a gyógyszerek mellett egy saját praktikával is megpróbálja enyhíteni a tüneteket. „Az szokott segíteni, amikor nagyon erőteljesen elkezdem fújni az orromat. Akkor egy picit jobb, de hullámokban akkor is érzem a fájdalmat” – árulta el Tamás.

Házimunkával tereli el a figyelmét Balázs Andi

A színésznő is nagyon érzékeny. Eső előtt, vagy hidegfrontkor azonnal hasogatni kezd a feje. Amikor a színházban dolgozik, nem tehet mást, bedob néhány fájdalomcsillapítót, de otthon inkább igyekszik elfoglalni magát. „Amikor rám tör a migrén, az éjszaka közepén is képes vagyok felkelni és vasalni. Nem tudom, miért, de abba annyira bele tudok feledkezni, hogy eltompul a fejfájásom” – árulta el a színésznő.

Csak a fekvés segít rajta

Fotó: Ripost

Hosszú éveken keresztül meggyűlt már a baja Hódi Pamelának egy rejtélyes betegséggel, ami bár csak időszakosan tör rá, rengeteg szenvedést okoz neki. A sztáranyuka az úgynevezett Cluster-fejfájással küzd, erre a kórra azonban még az orvosok sem találták meg a megfelelő gyógymódot. Általában a fájdalmat a feszültség és a stresszes időszak idézheti elő. Most kiderült, hogy emellett a migrén is gyötri, amit csak fekvőhelyzetben képes átvészelni. „Sajnos hajlamos vagyok a migrénre, de ez nem függ össze a Cluster-fejfájásommal. Az utóbbi már rég fordult elő, de migrénem mostanában többször is volt. Ilyenkor le kell feküdnöm, és ha van rá lehetőségem, teljesen besötétítek a helyiségben” – számolt be a tapasztalatáról Hódi Pamela.

Molnár Anikó állatokat simogat

Fotó: TV2

Anikó inzulinrezisztenciája miatt évek óta szenvedett többek között a fejfájástól is. Mára szerencsére sokkal jobban van, betegségét kezelik, így a feje is csak ritkábban fáj. Frontok esetén igyekszik több folyadékot inni és házi kedvenceit simogatja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Jégdara és hózáporok jöhetnek, majd következik a legrosszabb

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család