RETRO RÁDIÓ

Dallopással vádolták meg a követői Jollyt: Megszólalt az énekes

Dallopással vádolták meg a követői Jollyt: Megszólalt az énekes
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2020. 06. 10. 11:15

A mulatós sztár tiszta vizet öntött a pohárba, miután több bántó hozzászólást is kapott a rajongóktól.

Néhány nap eltéréssel vadonatúj dalt dobott a piacra Jolly kedvese, Barbara, és Jolly új felfedezettje, Vivien, valamint a mulatós énekes exe, Suzy. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, csakhogy a nóta ugyanazt a címet viseli. Bár a „Mulatnak a csajok”-nak csak a címe megegyező, teljesen eltérnek egymástól, mégis nekiestek Jollynak a követői. Azzal vádolták meg, hogy ellopta Suzy dalát. Megkerestük az énekest, aki lapunknak tisztázta a körülményeket.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Én a dal producere vagyok, nem énekelek benne, és a videoklipben sem szerepelek. Ezért sem értettem, miért vádolnak engem a kommentelők. Az igazság az, hogy örülök, hogy az új dalom ennyire megosztó lett. Ezt a nótát még 2015 tavaszán szereztem, erről bizonyítékom is van, le is védettem. Suzy jól tudta, hogy ezzel a címmel szereztem már egy dalt, de mivel a két nóta sem dallamvilágában, sem dalszövegében nem egyezik meg, így ebben semmi jogellenes nincs. Mondhatnám azt, hogy én érzem úgy, hogy ismét tőlem tulajdonították el a szellemi termékemet, de nem teszem. Nem foglalkozom ezzel. Úgy gondolom, hogy a nézettség minket igazol” – mondta el a Ripost-nak Jolly.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.