Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.14.

Vastag Tamás: Nekem nem büdös a munka

A Vastag testvéreknek nem esne le a karikagyűrű az ujjáról, ha kétkezi munkát kellene végezniük. Mi több, Tomi már azt is tudja, hogy milyen szakmában helyezkedne el. Csabának pedig korábban is volt civil szakmája.

Vastag Tamás több mint tíz éve a nyilvánosság előtt éli az életet, mégis ha úgy adódna, nem okozna neki gondot, hogy civil munkát vállaljon. Noha az éneklés, a színpad és a közönség az élete, de egyszer szívesen kipróbálná magát asztalosként is. Ráadásul a világjárvány okozta munkanélküliség miatt ez bármikor be is következhet.

Fotó: Bors

„Nem a levegőbe pufogtatok, én tényleg szívesen vállalnék asztalosmunkát. Inkább a kétkezi munka, mint az éhhalál„ – kezdi Borsnak a kétgyermekes édesapa, aki a karantén alatt már ki is tanulta a mesterséget. „Valamilyen szinten sikerült elsajátítanom, ugyanis az egyik szomszédommal a nulláról építettünk fel egy konyhát. Mindent mi magunk csináltunk, egész jól sikerült, és ez olyan lendületet adott, hogy akár bele is vetném magam a szakmába. Persze per pillanat még nem fenyeget az éhhalál, vannak tartalékaim, de azért lássuk be, ha a világjárvány okozta munkanélküliség továbbra is fenn áll, akkor hiába vagyok én „nagy énekes”, ha nem tudok enni adni majd a gyermekeimnek. Nekem nem büdös a munka. Természetes, hogy nem otthon malmoznék. Márpedig a jelenlegi helyzetet elnézve szerintem még legalább egy év, mire minden helyre kerül...” – taglalja Vastag Tamás, akinek egyébként az önkéntes karanténnal semmi problémája nincs, mi több, kifejezetten élvezi a kény­szerszabadságot.

„Ez a másfél, két hónap semmi. Ha az ember a lábát töri, akkor is otthon van hat hétig. Nekem semmi bajom nincsen a karanténnal, teljesen jól elvagyok. Semmi sem hiányzik az életemből, a társasági életért sem eszem a kefét, sőt 10 éve nyaralni sem voltam. Teljesen jól alkalmazkodom a helyzethez. Feltalálom, elfoglalom magamat, és türelmesen várok. Jelen helyzetben úgysem tudunk ennél többet tenni„ – magyarázza az énekes, aki azonban néhány pályatársa hoz­záállását nem nézi jó szem­mel, miszerint az amerikai jólétet akarják elhazudni, közben pedig segélyeket igényelnek meg, ahelyett, hogy feltalálnák magukat a nehéz helyzetben.Vastag Tamás meglátását testvére, Csaba is osztja, aki öccséhez hasonlóan nem szereti a tétlen embereket.

„Ez nem a büszkeségről szól! Szerintem abszolút be­csületre méltó, ha valaki B- tervben is gondolkozik. És igen­is, ha a szükség megkívánja, akkor menni kell, és meg kell fogni a munkát. Legyen szó bármiről is” – állítja Vastag Csaba, aki már számtalan területen kipróbálta magát, a fizikai munkától az adminisztratív munkakörig. „Szedtem már barackot, dolgoztam építkezésen, de in­gatlanozással is foglalkoztam. Mi több, az X-Faktor után is volt még mellékállásom, s szerintem számtalan pályatársam volt már hasonló helyzetben. Maximum nem reklámozzák. Pedig szerintem semmi szégyellnivaló nincsen abban, ha az ember fia dolgos, és nem tétlenül ül otthon. Nekünk az egész családunk tevékeny, sosem voltunk azok a típusok, akik ölbe tett kézzel várnak a csodára. Mindig ahhoz nyúltam, amihez tudtam, gyerekkorom óta dolgozom, és ettől szerintem csak több lettem. Anno villamosmérnöki és műszaki mene­dzser szakra jártam, noha egy percet sem dolgoztam a szakmámban. Inkább a zenélést választottam, mert ezt szeretem, ez az én utam, de ez nem azt jelenti, hogy ha a szükség megkívánja, akkor nem fogok letérni róla.„

Tóth Gabi kitanulta a mesterséget

Fotó: Bors

Noha Vastag Tamás még csak kacérkodik az asztalos­szakmával, hazánk egyik népszerű női előadója, Tóth Gabi anno valóban kitanulta a mesterséget. Az újdonsült édesanya még a Megasztár második szériája előtt végezte el a Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézmény asztalosképzés szakát.

„Később átiratkoztam egy szakközépiskolába, ahol marketinget tanultam, de végül azt sem fejeztem be” – mesélte korábban egy interjújában a tapolcai lány, aki bár sosem dolgozott az eredeti szakmájában, ám minden bizonnyal nem esne kétségbe, ha ebben a nehéz időben fűrészt, lapvágót vagy csiszolót kelle­ne tartania a kezében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel