RETRO RÁDIÓ

Nehéz helyzetbe került, a tartalékait éli fel a magyar énekesnő

Nehéz helyzetbe került, a tartalékait éli fel a magyar énekesnő
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 05. 05. 17:00

Nagy várakozásokkal tekintett 2020 elé, de a koronavírus-járvány mindent tönkretett.

Nehéz helyzetbe került Bangó Marika, aki korábban még úgy gondolta: 2020 végre az ő éve lesz.

Fotó: Facebook

A tavalyi éve maga volt a pokol, hiszen valóságos kálvárián ment keresztül. Több csigolyát is érintő kibolyhosodott gerincsérve volt, amit végül meg kellett operálni. Két órán keresztül feküdt a műtőasztalon, a beavatkozás szerencsére jól sikerült. Később a fogával voltak gondok, marhacsontot ültettek a szájába.

Sokáig úgy tűnt, idén végre visszatérhet a színpadra, ám hiába jöttek szépen a megkeresések, a koronavírus-járvány miatt az énekesnő az összeset bukta!

„Ez azért is nehéz, mert nálunk a családban mindenki énekes, előadóművészek vagyunk. A férjemmel van félretett pénzünk, most ezt a tartalékot éljük fel. Szomorú vagyok, mert idén eddig rengeteg helyre hívtak, de bízom benne, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom” – nyilatkozta a Ripostnak Marika, aki a karanténban sem unatkozik, isteni kifliket süt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.