Létrehozva: 2020.05.11.

Magánzárkában tartják fogva Szilágyi István fiát

A Ripost megtudta, magánzárkában tartják fogva Szilágyi István fiát. Az már biztos, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi 14 napig teljesen el lesz különítve.

Magánzárkában tartják fogva Szilágyi István fiát azóta, hogy május 3-án kivetkőzve önmagából a gyanú szerint egy kalapáccsal agyonverte színész édesapját, majd ez után meg is rugdosta az élettelen testét.

Fotó: Profimedia

A férfi édesanyja, Joli néni végignézte a borzalmat, de az asszony lapunknak úgy nyilatkozott, fia nem tudta bevenni a gyógyszerit, hallucinált, ezért került önkívületi állapotba a gyilkosság reggelén. A hatóság megalapozott gyanú miatt még a helyszínen letartoztatta Pétert, és két nappal később a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Szilágyi István fiát az IMEI-be, vagyis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vitték, ami a Kozma utcai börtön területén helyezkedik el. Ott végzik a kényszergyógykezeléseket, pszichiátriai és neurológiai vizsgálatokat, az előzetes letartóztatottak elmeállapotának megfigyelését, valamint a személyiségzavarban szenvedő fogvatartottak kivizsgálását és gyógyítását. Az előzetesben lévőket megerősített őrség védi.

Az épület ablakain rács, a kerítésen szögesdrót… Bár első látásra kívülről olyan, mint egy átlagos börtön, belülről azonban inkább tűnik kórháznak. Vannak egyágyas és többágyas szobák, közös ebédlő, sőt a kevésbé veszélyes betegek az udvarra is kimehetnek. A pszichiátriai gyógykezelés és büntetés-végrehajtási tevékenység egyszerre folyik a falak között.

A Ripost megtudta, Pétert jelenleg mindenkitől elzárva tartják, vizsgálják az elmeállapotát. Orosz Zoltán szóvivő, lapunknak elmondta, az intézménybe komoly szabályok mellett történik a befogadás.


MTI Fotó: Marjai János
Fotó: Marjai János / MTI

„Törvény szabályozza, hogy aki bekerül az intézetbe, az első 14 napot elkülönítve tölti, egészségügyi és egyéb más elővigyázatossági okból nem lehet összeereszteni más elítéltekkel” – mondta.

Az igazságügyi elmeorvosoknak – mint minden más fogvatartottnál – Péter esetében is fel kell mérniük, hogy milyen elmeállapotban van, a neki felírt gyógyszerek elégségesek-e a betegsége kezelésére. Ennek fényében, ha lejárt a két hét és a gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően mentálisan sikerül stabilizálni, az előzetesből fennmaradó napokat, Péter már egy többágyas szobában töltheti.

Később, a bírósági tárgyaláson három elmeorvosi szakértő egybehangzó véleménye dönti majd el, hogy a fegyházban, vagy beszámíthatatlanság miatt, az IMEI falai között tölti-e le a büntetését.


MTI Fotó: Marjai János
Fotó: Marjai János / MTI

Péter korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, 2018-ban pedig ült már börtönben is, mert megverte az édesapját, akinek akkor több bordája is eltörött. A bíróság akkor jogerősen három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, abban bízva, hogy az ítélet kellő visszatartó erővel bír majd. Sajnos nem így lett, amiért vélhetően meg fogja kapni a méltó büntetését.

 

Milyen büntetés kaphat a színész gyilkosa? Egy lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint az első és legfontosabb, hogy nem összetévesztendő a személyiségzavar az elmebetegséggel. Előzőt ugyanis gyógyszerekkel kielégítően lehet kezelni. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a színész fia, nem elmebeteg, akár életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. „Általánosságban, ha valaki pszichiátriai kezelés alatt állt, úgy ismeretes a kórtörténete és valószínűleg nem elmebeteg. Megfelelő gyógyszerek szedése elegendő ahhoz, hogy szinten tartsák az illető mentális állapotát. Ez azt jelenti, hogy az előzetes 30 nap után az IMEI-ből azonnal átvihetik a gyanúsítottat a börtönbe vagy a fegyházba. A tárgyalás ez után következik, ahol az eddigiek ismeretében megállhat a különös kegyetlenségből elkövetett emberölés vádja, ami akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. Amennyiben 3 igazságügyi elmeszakértő egybehangzó véleménye szerint, a vádlott elmebeteg, a bíró nem ítélheti el, hanem elrendelni a kényszergyógykezelését, ami szintén az IMEI falai között történik majd maximum 20 évig” – mondta dr.Cseterics Krisztián ügyvéd.

 

Elmarad a hétfőre tervezett megemlékezés Az tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi István emlékére május 3-án már tartottak egy spontán szerveződött megemlékezést a háza előtti téren, de tisztelői úgy gondolták, hogy május 11-én, este az ott álló templomban hivatalos búcsúztatót is rendeznek a színésznek. Ez az esemény ugyanakkor elmarad, mivel a hatóságok a koronavírus-világjárvány miatt nem adták meg az engedélyt. Ennek ellenére a Győri Nemzeti Színház igazgatója meglátogatja majd az özvegyet, hogy egyeztessenek a május 22-ei temetés részleteiről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott