RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ezért nem vállal fellépéseket még Korda György

Kiderült, ezért nem vállal fellépéseket még Korda György
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 05. 25. 10:10

Az énekes szerint fontos, hogy kivárjanak még egy kicsit, hiszen a vírus nem tűnt el.

Bár vannak olyan előadók, akik a korlátozások feloldása után azonnal visszatérnek a színpadra, Korda Györgyék inkább biztosra mennek, és kivárnak még. A legendás énekes és felesége márciusban zárkóztak be az otthonukba, és azóta nem is mozdultak ki. Bár a színpad, a közönség és a barátok nagyon hiányoznak Korda Györgynek úgy érzi, még nincs itt az ideje, hogy visszatérjenek, hiszen a koruknál fogva védtelenebbek.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Március 8. óta vagyunk itthon. Azóta nem hagytuk el a házat. Persze nagyon hiányzik már, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba, hogy újra színpadra állhassunk, találkozhassunk a közönséggel és a barátainkkal, de ennek még nincs itt az ideje. A koromból adódóan én sokkal védtelenebb vagyok...” – kezdte az énekes, akinek természetesen nem maradnak el a fellépései, nagy részét szeptemberben és októberben fogják bepótolni. Ám szerinte már semmi nem lesz a régi.

„Az biztos, hogy ez egy új világ lesz. Ezt el kell fogadnunk. A közönséggel valószínűleg már nem érintkezhetünk. Fáj a szívünk, de várjuk a nagy találkozást. A jelenlegi állás szerint legközelebb augusztus 15-én lépünk fel Káván” – árulta el Korda György.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.