Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.19.

Győrfi Pál egy napra átvette a felesége szerepét, most ezt gondolja a nőkről

Győrfi Pál szerint nemcsak a mentősök és az ápolók nevezhetők hősöknek a koronavírus-járvány idején, hanem azok az édesanyák is, akik otthon maradnak a gyerekeikkel, közben a munkájukat is elvégzik. Intenzíven segítenek nekik a tanulásban, miközben nekik is dolgozniuk kell, sőt, a háztartás vezetése is rájuk hárul. A mentők szóvivője ebben az időszakban mindössze egyszer maradt otthon a felesége helyett három kisebb gyerekével, és bizony nem tagadja, olyan nehéz napja volt, hogy azóta is emlegeti.

Győrfi Pál rövid idő alatt a koronavírus-járvány elleni küzdelem központi alakjává nőtte ki magát. Az összes YouTube-videó vele kezdődik és a tévés reklámokban is folyton őt láthatjuk.

Fotó: TV2

Arra azonban csak most jött rá, hogy valójában mekkora feladat egy édesanyának otthon maradni több, különböző korú gyerekkel, segíteni nekik a tanulásban, közben megfelelni a távmunkában és még a házimunkát is elvégezni. Történt ugyanis, hogy egyik nap a felesége, Adrienn kénytelen volt elmenni otthonról, ezért Pálnak kellett otthon maradnia a gyerekekkel.

„Hát, az nagyon kemény dió volt. Én eddig is nagyon tiszteltem Adriennt, de csak most döbbentem rá, hogy mekkora munka ez. Minden tiszteletem az övé. Szerintem az ilyen helyzetben helytálló anyák igazi hősök. Ezért a magam részéről megfogadtam, hogy ha vége lesz a korlátozásnak, azonnal elviszem a nejemet vacsorázni valahova„ – kezdte a Ripost-nak a szóvivő, aki optimista, de külföldi nyaralást egyelőre nem tervez. Elképzelései szerint a Balaton partján, Szigligeten vakációzik majd feleségével, és három közös gyermekükkel, Ádival, Alízzal és Lillával.

A szóvivő elárulta, az is fejtörést okozott neki, hogy a három gyerek más korosztály, eltérő figyelmet igényel.

„Bevallom, azt hittem, könnyebb lesz ez az egy nap a feleségem nélkül, de tévedtem. Egyenként kellett mindhárom gyerekkel tanulni, hiszen bár jól működött az online oktatás, szükségük volt a segítségre. Lilla még csak nagycsoportos, ő eljátszik, de sok figyelmet igényel. És közben folyamatosan csörgött a telefonom, jöttek az e-mailek a munkahelyemről. Szerencsére Adrienn délután hazaért, így fellélegezhettem” – mesélte mosolyogva Pál.

A szóvivő egyébként annyira megihlette az embereket, hogy tortát, sőt, alkoholos fagyit is neveztek el róla. Erre egyáltalán nem számított!

„Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen csak veszélyről és korlátozásokról beszéltem, nagyon pozitívan viszonyulnak hozzám az emberek. Rengeteg szeretetet kapok a közösségi oldalakon, de olyan is számtalanszor előfordul, hogy megállítanak az utcán. A torta és a fagyi meg aztán mindennek a teteje. Az előbbit kóstolhattam is. A cukrászmester hozott nekünk belőle Komáromból. Egy szilvás-diós sütit kell elképzelni, meg is ettük a gyerekekkel. A Győrfi Pálesz nevű fagyihoz még nem volt szerencsém, de már tervezzük, hogy elutazunk Újfehértóra, hogy nyaljunk néhány gombóccal, igaz, a gyerekek csak kóstolhatnak, hiszen alkoholos” – nevetett a szóvivő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

mandiner.hu

A NER-plakátok „baloldala” lehet háborúpárti

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül