tóth gabi
Gyerekei miatt akart Pest közelébe költözni a mulatós sztár, de a koronavírus megállásra késztette őket.
Kis Grófo gyerekkora óta Szolnokon élt családjával, ám feleségével és gyerekeivel tovább költöztek. Novemberre tervezték, hogy a Budapest környéki Diósdra költöznek. Sajnálatos módon álmukat a járvány keresztül húzta. Emiatt szüleivel is ritkán találkozik a mulatós sztár.
„Áll az egész építkezés, most indult volna a „nagyüzem”, de így nem lehet intézni a dolgokat, nem tudok bemenni a közművekhez, áll az ügyintézés, elég kilátástalan most minden” – kezdte a Blikknek Kis Grófo majd folytatta:
„Anyagilag sem szeretnék felelőtlen döntést hozni, most minden fellépést lemondtunk bizonytalan ideig. Ugyan vannak tartalékaink, de egy ilyen időszakban, amikor nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, nem lehet belevágni csak úgy egy építkezésbe.”
Az építkezés és a költözés leállássá már csak azért is érinti rosszul Grófot és a feleségét, mert nagyon nehéz volt számukra meghozni ezt a döntést, de gyerekeik érdekében megtették.
„Így is vagy négy-öt évet gondolkodtam rajta, belevágjunk-e. Nehéz döntés volt, mert nagyon szoros a kapcsolatom a családommal, nehéz tőlük távol lennem. Szolnokot is szeretem, de a gyermekeim jövője az első. A fővárosban több a lehetőség, szeretnék nekik mindent megadni, főleg a lehetőséget arra, hogy jól iskolázottak legyenek, és büszkék lehessünk a teljesítményükre” – magyarázta Grófo-Kozák László a lapnak.