Létrehozva: 2020.05.29.

Börtönbe is kerülhet: gyanúsítottként hallgatták ki Berki Krisztiánt

Az egykori műsorvezető gyanúsított lett abban az ügyben, ahol korábban még tanúként hallgatták meg.

Bajban van Berki Krisztián! Az egykori műsorvezető ugyanis gyanúsított lett abban az ügyben, ahol korábban még tanúként hallgatták meg.

Amint a Ripost is beszámolt róla, Krisztián még 2018-ban balesetezett egy BKK-busszal. Megelőzött egy járatot, ami aztán hátulról belement. Most emiatt kell ismét bíróság elé állnia. Bár a balesetet akkor a rendőrség kivizsgálta és megállapította a buszsofőr felelősségét, most fordult a kocka. Ha Berki manőverével valóban veszélyeztetett másokat, akár börtönbe is kerülhet.

Fotó: Ripost

„A manőver szabályos volt. Sajnálom, hogy a buszsofőr viselkedése és lába nem volt szabályos” – mondta el határozottan a Tények Plusz videójában az izomceleb.

„Jól mutatja, hogy mennyire nehéz volt eldönteni, hogy ki volt a hibás, hogy háromszor egészítette ki a szakvéleményt a műszaki szakértő. A harmadik szakvéleményt követően közölték Krisztiánnal a gyanúsítást” – magyarázta az izomceleb ügyvédje, dr. Szilágyi Roland.

Krisztián azonban értetlenül áll a történtek előtt. Azt állítja, hogy a buszsofőr fékezés nélkül hajtott az autójába.

Berkit most közúti veszélyeztetéssel gyanúsítják. Ha nem tudja bizonyítani, hogy nem ő hibázott, akkor akár börtön is várhat rá.

Hogy mit mondott még, megtudhatod a videóból!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek