Létrehozva: 2020.05.18.

67 évesen tett emelt szintű érettségit a magyar színész

Most jött el az idő a tanulmányai folytatására... Sosem késő beülni az iskolapadba!

A Miskolci Színház művészét a gyermekei inspirálták a továbbtanulásra.

– Mind a két gyermekem az ELTE-n végzett, tanultak és okosak, öröm velük beszélgetni. A baj csak az, hogy olykor azt sem értettem, mit mondanak, mire akarnak kilyukadni – kezdi nevetve a Borsnak a 67 éves Jászai Mari-díjas művész, aki ahelyett, hogy hátradőlve élvezné egy egész élet munkájának gyümölcsét, inkább beadta a jelentkezését a Miskolci Egyetem Társadalomtudomány karára, s utána emelt szintű érettségit tett.

Fotó: mti

„Van egy kis társaságunk, aminek tagjaival közéleti témákról is szoktunk beszélgetni, ha összeülünk. Januárban jöttem rá, hogy kevés az, amit én erről a világról tudok. Így indultam el a társadalomtudományok felé. A Miskolci Egyetem felkészítő kurzust indított, amire jelentkeztem. Ez csodálatos élmény volt nekem, minden órát élveztem, mert olyan felkészültségű tanárokat ismerhettem meg, akikre felnézek. Aztán beadtam a jelentkezésemet az intézmény szociológia és kulturális antropológia szakára. Ehhez azonban emelt szintű érettségi vizsgát kellett tennem„ - mesélte Szegedi Dezső a minap.hu-nak.

„A társadalomtudomány irgalmatlanul nehéz, de őrületes, fantasztikus tudást ad. Eddig nem is hallottam olyanról, mint objektív relatív depriváció. Aztán az ember elolvassa, előadást hallgat róla, és rájön, nem is olyan nehéz. Nagyon érdekesnek tartom az alapfogalmak definícióit: állam, jog, politika, törvény. S bár hiába a vesztesek nyugalmával jöttem, úgy érzem, már most nyertem, mert rengeteg dolgot megtanultam – teszi hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt