RETRO RÁDIÓ

30 éve ilyenkor Diana miatt vonultak tömegek Budapesten

Charles And Diana In Hungary
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2020. 05. 07. 09:30

1990-ben első alkalommal járt nálunk a néhai walesi hercegnő, és az embereket mindenhol lenyűgözte, amerre csak járt.

Miközben jelenleg alig van ember Budapest utcáin, kereken 30 évvel ezelőtt óriási tömegek gyűltek össze a város különböző pontjain, hogy láthassák Diana hercegnőt és Károly herceget. A walesi hercegi pár különgépe 1990. május 7-én landolt Ferihegyen, ahol az akkor frissen kinevezett ideiglenes köztársasági elnök, Göncz Árpád és a felesége fogadta őket.

Fotó: MTI

A látogatás óriási jelentőséggel bírt, hiszen az egykori szocialista országok közül Magyarországot választották első úti céljuknak Dianáék, akiknek a házassága már akkoriban sem volt a legboldogabb, de azon kívül, hogy külön szobában aludtak királyi szokásokra hivatkozva, ebből semmit nem érzékeltettek a magyarokkal.

Fotó: Getty Images

Napokon át széles mosollyal az arcukon, mindenkivel kedvesen bánva nézelődtek fővárosunkban. Megtekintették a Várnegyedet, a Szent Koronát, mentek néhány megállót a 2-es villamossal, és a Vásárcsarnokban bevásároltak fokhagymából és pirospaprikából.

Fotó: MTI

Végül egy rövid bugaci kirándulás után indultak tovább. Azok a magyarok, akik személyesen láthatták, a mai napig boldogan emlékeznek Dianára, aki két évvel később újból meglátogatott minket. Károly herceg pedig Erdélyben vett magának egy birtokot, mert nemcsak a tájba szeretett bele, de a magyar embereket is megkedvelte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.