RETRO RÁDIÓ

Operaáriát írtak Győrfi Pál beszédéből, így reagált a szóvivő

Operaáriát írtak Győrfi Pál beszédéből, így reagált a szóvivő
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 04. 03. 05:10

Győrfi Pál rövid idő alatt a koronavírus-járvány elleni küzdelem központi alakjává nőtte ki magát. Az összes YouTube-videó vele kezdődik és a tévés reklámokban is folyton őt láthatjuk. Üzenete megihlette Búza András, hódmezővásárhelyi karnagyot is, aki egy operaáriát írt a szóvivő beszédjéből.

Győrfi Pál maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy egy operaária készült a koronavírus elleni küzdelemről szóló beszédjéből. Ahhoz már hozzászokott, hogy rengeteg mém terjed az interneten, amióta a tévén keresztül gyakorlatilag beköltözött a magyar családok otthonába, de klasszikus zeneművel még senki sem próbálkozott. Egészen mostanáig!

Győrfi Pál
Fotó: Sulyok László / Ripost

Az ötlet egy hódmezővásárhelyi kántor és egyben karnagy, Búza András fejéből pattant ki, és néhány nap alatt már el is készült a mű, amit már a szóvivő is hallott!

„Először a családomnak mutattam meg az áriát, majd a Facebookon átküldtem Győrfi Pálnak is, aki azonnal megköszönte, sőt, meg is osztotta a közösségi oldalon. Tizenkét éve tanítok zenét, és nem tagadom, nagyon megérintett a szóvivő úr intelme” – kezdte a Ripost-nak Búza András, aki természetesen a többi pedagógushoz hasonlóan a járványhelyzet miatt átállt az online zeneoktatásra.

Fotó: Búza András

Szerzeményét már a diákjai is hallották, és rendkívül leleményesnek találták. Búza bízik benne, hogy a megzenésített intelem nagyon sokakhoz eljut, így hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek valóban komolyan vegyék a járvány miatt kialakult helyzetet.

„Nem volt nehéz dolgom a megzenésítéssel, néhány nap alatt elkészültem a művel. Zenetörténetileg épp egy olyan korszaknál tartok a diákjaimmal, amire ez a műfaj a jellemző. Ezt kapcsolatam össze egy nagyon aktuális beszéddel, az pedig külön öröm a számomra, hogy az ária Győrfi Pál tetszését is elnyerte” – árulta el lelkesen András.

Fotó: YouTube

A Ripost megkereste Győrfi Pált is, aki nem tagadta, meglepte, hogy zenemű készült a videójából.

„Sokan, sokféleképpen dolgozták fel az elmúlt napokban a járvánnyal kapcsolatos üzeneteimet. Voltak, akik levélben köszönték meg a tanácsokat, mások humoros képet vagy videót készítettek, de olyanok is akadtak, akik telefonon kértek tőlem engedélyt ahhoz, hogy egy félórára elmenjenek a boltba vásárolni. Bevallom, az meglepett, hogy a lakossági tájékoztatóm egy operaária születéséhez is ihletet adott, de egyáltalán nem bánom, hiszen az a cél, hogy az aktuális járványügyi információk, figyelmeztetések minél több emberhez eljussanak. Vigyázzunk egymásra” – nyilatkozta a Ripost-nak az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.