Létrehozva: 2020.03.27.

A karanténban sem hagyja magára rajongóit a Tankcsapda

Van az a helyzet, amikor a legkeményebb rockerek is „megszelídülnek” és önként bezárkóznak otthonaikba...

A Tankcsapda tagjai már hetek óta bezárkóztak otthonaikba és szépen kialakították napirendjüket, aminek természetesen szerves része maradt a zene. Sidi rengeteget nyúzza gitárját és sorozatokat néz, Tamás a dobolás mellett üzleti vállalkozásainak megmentésével foglalatoskodik és grillező tudományát csillogtatja családtagjai előtt. Lukács Laci pedig a zenekar jövőjét tervezgeti és közben nekiállt rendet rakni otthonában. Mindeközben elindítottak egy online tehetségkutató versenyt is, hogy ezzel is szórakoztassák a közönségüket és persze önmagukat is.

Fotó: Tankcsapda

„Még nem volt időm felmérni a hétköznapi helyzetet”

A zenekar gitárosa csak a napokban dolgozta föl, hogy egy darabig nem állhatnak közönség elé.

„Mindhármunk nevében elmondhatom pozitívan állunk a dolgokhoz, előre nézünk a jövőbe„

-kezdte Sidi, a Tankcsapda gitárosa.

„Így, hogy kénytelenek vagyunk otthon maradni és nincs koncert, utazás, stb. több időm lesz sorozatokat nézni, gitározgatni, jobban koncentrálok majd az alkotómunkára. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt még időm nagyon felmérni a hétköznapi helyzetet, a múlt heti online koncert annyira bennem van még, hogy csak most dolgozom fel, hogy egy ideig nem fogunk egy színpadon állni a többiekkel”

- mondta a Ripost-nak Sidi.

Fotó: Tankcsapda

„Szeretem leküzdeni az akadályokat”

Fejes Tamás számára különösen nehéz ez az időszak, hiszen nem csak azt kell feldolgoznia, hogy még el sem kezdődött, de már véget is ért a Tankcsapda turnéja.

„Én többet dolgozok mit eddig, persze szigorúan itthon, de még így sincs időm semmire”

- mondja a zenekar dobosa.

„Szervezem a vállalkozásaimat, gazdaságilag komoly kihívás elé állít ez az időszak, de én szeretem az ilyen akadályokat leküzdeni. Nem kesergek, hiszen az élet kegyeltje vagyok minden téren. Amíg tart a járvány otthon tartózkodunk a családdal, kutya, gyerekek, mindenki együtt, nem szoktam főzni, de a grill vacsorákban verhetetlen vagyok”

- nyilatkozta Fejes Tamás.

Fotó: Tankcsapda

A frontember is bizakodó

Lukács Laci szerint ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy mindenki megőrizze a pozitív szemléletét.

„Abban hiszek, hogy a világ előbb-utóbb jobb hellyé válik, és ezt most is fenntartom”

-elemezte a helyzetet Laci.

„Sajnos még csak néhány napja tart ez a helyzet, remélem amúgy egy-két hónap múlva már úgy tudunk beszélgetni erről, hogy túl vagyunk a nehezén. Napi szinten sokat beszélünk telefonon Tomival és Sidivel, tervezzük a zenekar jövőjét, mi is próbáljuk folyamatosan fenntartani a rajongóinkkal a kapcsolatot, hogy tartalmasan töltsük el együtt a koncertmentes időszakot online aktivitásokat szervezünk a közösségi csatornáinkon. Otthon most a rendrakásba kezdtem, bár fejben még a színpadon vagyok, éppen elindult az Európa Turnénk amikor le kellett állnunk, szóval most átállok egy nyugodtabb üzemmódba”

- árulta el a Tankcsapda frontembere.

Játékra hívják rajongóikat

Laci, Sidi és Tamás úgy döntöttek, hogy kihasználják a koronavírus-járvány okozta kényszerpihenőt, ami nem csak őket, de rajongóikat is érinti és megmetszettetek egy tehetségkutató versenyt. Arra kérik a most unatkozó, de tehetséges követőiket, hogy mutassák meg miben igazán jók és vegyék is fel a produkciót. Megkötés gyakorlatilag nincs, így szinte biztos, hogy érdekes, izgalmas, sőt helyenként vicces, vagy akár röhejes videók születnek majd. Hogy ki bizonyul a legjobban, azt a Tankcsapda tagjai és a rajongók együttesen döntik majd el és természetesen értékes díjak is várnak az indulókra. A felvételeket pedig a [email protected] ra várják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott