Létrehozva: 2020.01.08.

Nagy a baj, aggódnak a barátai Kozsóért

Komoly veszteség érte, nagyon megviselték a történtek a Szomorú szamurájt.

December közepén, az egyik fellépése előtt mentőt kellett hívni hozzá, január harmadikán pedig bejelentette a tragikus hírt: eltemette édesanyját a Szomorú szamuráj.

Akkor még senki nem sejtette, hogy mi áll a rosszullét hátterében. Mostanra egyre biztosabb, hogy édesanyja halála viselte meg annyira, hogy képtelen volt színpadra állni. A vidéki haknin hosszasan egy hordágyon feküdt az öltözőjében, míg a mentősök ápolták. Jelenleg jobban van, de Kozso egyik közeli barátja a Ripost-nak elmondta, nagyon aggódnak.

„Egy teljesen egészséges embert is nagyon megvisel egy szülő halála, de Kozso esetében ez még veszélyesebb. Nagyon közel álltak egymáshoz, anyukája ápolta, amikor az agyműtét után lábadozott. Amúgy is sok pihenésre lenne szüksége, de félő, hogy ahhoz, hogy elterelje a gondolatait most túl fogja hajtani magát. Ha dolgozik, alkot, vagy fellép, akkor másra figyel, a baj csak az, hogy esetében ez veszélyes lehet„ – tudtuk meg az énekes egyik közeli ismerősétől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét