tóth gabi
Repedt és törött ujjakkal sétált be az egyik budapesti kórházba Straub Dezső. A Jászai Mari-díjas színészt sportolás közben érte a baj. A kapuban állt, amikor szerencsétlenül nyúlt a labda után.
Négy éve él inspiráló és boldog párkapcsolatban Straub Dezső, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy fiatalos, energikus és mindig fitt maradjon. A 67 éves Jászai Mari-díjas színész állandó tagja a színészválogatott focicsapatának, heti két alkalommal rendszeresen eljár az edzésekre is, és a hétvégi meccsekre is.
„A sport mindig is előkelő helyen állt az életemben. Be kell hogy valljam, a kedvesem, Mónika miatt több motiváció van bennem a mozgás iránt. Szeretnék sokáig energikus és fitt maradni” – mondta el a Ripost-nak a Vidám Színpad művészeti vezetője, aki éppen a napokban ünnepelte évfordulóját a kedvesével.
„Négyévesek voltunk a párommal, egy gyönyörű szép virágcsokorral leptem meg őt a nagy napon. Bejártuk az országot, elmentünk a megismerkedésünk helyszínére is. Megnéztük a régi Vidám színpadot, ahol Mónika először látott. Voltunk múzeumban, és természetesen étterembe is elvittem. Nagyon jól éreztük magunkat” – folytatta Straub, aki hozzátette, hogy eddig nem beszélt róla, de nemrég egy kisebb baleset érte őt focizás közben, és nagyon örült neki, hogy az évfordulóra teljesen felépült.
„Több mint negyven éve focizgatok a színészválogatottban. Egy héten kétszer, kedden és csütörtökön rúgjuk másfél órát a bőrt. Viszont sajnos a kapusaink ritkán járnak edzésre, és ezért mindig valaki beáldozza magát. A kapus pedig egy olyan állatfajta, akinek nem kell annyit edzeni, mert ha eltalálják a labdával, azt védésnek nevezik, ha nem találják el, akkor gólnak” – viccelődött Straub, majd komolyra fordította a szót, és hozzátette:
„Sokszor arra kényszerülünk, hogy aki éppen a kapu fele jár, beáll. De ahhoz, hogy eredményesen védjen az ember, ahhoz be kell egyrészt melegíteni, másrészt érteni kéne ahhoz, hogyan nyúljunk a labda után. Akkor nekem egyik sem jött össze, beálltam a kapuba, rögtön belenyúltam egy erős lövésbe... Nos, a jobb kezemen a mutató -, és a középső ujjam bánta. Aztán gyakorlatilag nem vették észre a kórházban, hogy a középső eltört, így az magától forrt össze. A másikat begipszelték, az szépen meggyógyult, de a középső ujjam egy kicsit görbe lett. De továbbra is kiválóan tudom használni” – magyarázta a színész, aki a baleset óta beszerzett egy kapuskesztyűt is, hogy a jövőben már ne ismétlődhessen meg a baj.
„Az ember törékeny áru. Tanultam az esetből, és vettem egy kapuskesztyűt, hogy ez többet ne forduljon elő” – tette még hozzá.