RETRO RÁDIÓ

Kimaradhat az örökségből Benkő Dániel élettársa

Kimaradhat az örökségből Benkő Dániel élettársa
Létrehozva2019. 12. 19. 07:30

Hiába nem álltak szóba évtizedek óta, nemcsak Magyarországon, hanem a Franciaországban élő lánya is egyenlő részt kap majd Benkő Dániel hagyatékából.

Ahogy a Ripost elsőként beszámolt a szomorú hírről, hétfőre virradóra elhunyt Benkő Dániel. A világhírű lantművész vélhetően szívinfarktust kapott, már a kiérkező mentősök sem tudtak segíteni rajta.

Fotó: Markovics Gábor

 

A szörnyű tény, hogy jelenleg már csak a művész temetéséről és a hagyatékáról kell gondoskodni. Utóbbi mint kiderült, mind két lányát egyenlően megilleti.

A magyar törvények értelmében ugyanis mindegy, milyen viszonyban voltak egymással, ha bizonyítottan az elhunyt gyermekei, egyenlően kell osztozkodni.

Ugyanez viszont már nem vonatkozik az élettársakra, így hiába volt utolsó éveiben a hétfőn elhunyt lantművész múzsája és boldogsága N. Éva Renáta, azaz Bazsarózsa, ha Benkő Dániel külön nem hagyott rá semmit, akkor kimarad az örökségből. Ennek legértékesebb tétele a vasárnap elhalálozott lantművész svábhegyi kúriája, számolt be erről a Blikk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.