Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.01.

Így várják a karácsonyt a magyar hírességek

Gőzerővel készülnek a hazai és külföldi sztárok a szeretet ünnepére! Semmit sem hagynak az utolsó pillanatra. Több mint négy héttel karácsony előtt már áll a feldíszített fenyőfa az otthonukban, ami persze szintén ünnepi díszben pompázik.

A hagyományok szerint december 24-én, szenteste öltöztetjük ünnepi pompába a családi fészket, és díszítjük fel a karácsonyfát is. Sokan szeretnek már jó előre elkészülni ezen feladataikkal, hogy az ünnepen már csak a finom fogások elkészítésével foglalatoskodjanak. A maradék időt pedig pihenéssel és a régen látott rokonok körében tölthessék el.

Fotó: Profimedia

Erdélyi Mónikáék november eleje óta ünnepelnek

A műsorvezető és kislánya, Molli imádják a karácsonyt, igazi karácsonymániások! Ők már november eleje óta ünnepelnek. Érdi otthonuk minden szegletében karácsonyi díszek, és koszorúk pompáznak, amin a tévés négy napon keresztül dolgozott. „Nálunk évek óta november elején elindul már a készülődés. Mi nagyon szeretjük a karácsonyt, ezért több fát is állítunk. Minden évben öt karácsonyfánk van. Mindkét fürdőszobában, sőt a mellékhelyiségben is feldíszítünk egyet” – mondta el a Mokkában a sztáranyuka, aki azt is elárulta, hogy minden évben más színekbe öltözteti a fenyőfákat, és az otthonát is.

Hargitai Beáéknál is korán kezdődik a karácsony

A magyar modell is évek óta szembemegy a hagyományokkal. Minden évben, december 24-e helyett már a hónap első napján feldíszíti családjával a karácsonyfát. Bea az Instagram-oldalán írta le, hogy mindig a férje születésnapján, azaz december 1-jén állítják fel a fenyőfát otthonukban, amit idén az amerikai útjuk miatt most még előrébb kellett hozniuk.

Két hete áll a fa Dukai Reginánál

Az egykori műsorvezető gyerekkora óta imádja a karácsonyt. Lakásában már hetek óta ünnepi a hangulat. „Pici korom óta minden évben ugyanolyan izgatottan várom ezt az időszakot. Sőt! Talán az évek előrehaladtával egyre jobban szeretem és értékelem, mert tudom, hogy az ünnepek alatt sokkal több napot lehetek majd együtt a családommal, mint az év bármely más szakában. Egyszerűen szeretem... nincs miért mentséget keresnem, hogy miért pompázik nálam már két hete a karácsonyfa, nincs túl korán, nem unom meg és nem, nem veszíti el a varázsát” – írta le egyik bejegyzésében Regina.

Szerelmi emlékként tekint a fára Torgyán József özvegye

2016 karácsonya óta nem szedi le a feldíszített műfenyőt Torgyán József özvegye, Cseh Mária. Az özvegy a Ripost-nak mondta el, hogy képtelen hozzányúlni a fához, amit még a néhai politikussal közösen díszített fel. Nincs lelkiereje lebontani szerelmük emlékét, mert számára nagyon különleges jelentőséggel bír a fa. Az utolsó karácsonyra emlékezteti, amit még együtt tölthetett a férjével.

Ősszel díszíti otthonát Mariah Carey

Az ötszörös Grammy-díjas amerikai popénekesnőről egy nála készült interjú közben, még 2017 októberében derült ki, hogy már ősszel feldíszíti otthonában a karácsonyfát. Az ünnepek alatt ugyanis annyi fellépése van, ráadásul mindig elutazik az ikreivel is, hogy elmondása szerint nem tudnák eléggé kiélvezni az ünnepi díszben pompázó otthonukat, és a gyönyörű karácsonyfát, ezért inkább mindig hamar elkészülnek vele, hogy naponta órák hosszat nézegethessék.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek