RETRO RÁDIÓ

Ezért retteg az orvosnál Benkő László

Ezért retteg az orvosnál Benkő László
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2019. 12. 28. 09:00

Míg az orvos nem mondja meg az eredményt, képtelen megnyugodni a zenész.

Benkő Lászlónál 2017 májusában állapították meg a daganatos betegséget. A diagnózis után azonnal életmentő műtéten esett át és kemoterápiás kezelést kapott.

Fotó: TV2

A kezelések testileg és lelkileg is nagyon megviselték a zenészt, aki ennek ellenére nem hagyta el magát. A kemoterápiás koktélok után is színpadra állt, pedig immunrendszere teljesen legyengült, 10 kilót fogyott, alig volt ereje.

Azóta két év telt el, Benkő László megerősödött, tünetmentes, de a betegség így is időről-időre terrorban tartja. Kezdetben negyedévenként, majd félévente kontrollra kell járnia, ami gyomorideget és rengeteg szorongást okoz neki.

„Nincs, mit szépíteni a dolgon, nagyon szorongok, amikor az eredményért kell mennem. Nincs egy nyugodt percem sem, egy-egy vizsgálat után máris arra gondolok, hogy vajon mi lesz az eredmény. Azt hittem, hogy az idő múlásával könnyebb lesz, és a hátam mögött tudhatom az egészet, de minden vizsgálat előtt nagyon félek. Aludni sem tudok előtte” – kezdte Benkő László, aki több mint két év alatt megtanult az orvos tekintetéből olvasni.

”Addig képtelen vagyok megnyugodni, míg az orvos nem mondja meg az eredményt. A doki mindig igyekszik rezzenéstelen arccal beszélni, hogy még véletlenül se ijesszen meg, de már ismerem, a tekintetéből ki tudom olvasni az eredményt és a hangszíne is árulkodó. Persze, amíg nem szólal meg, rettentően gyengének érzem magam. Egy biztos, soha nem adtam át magam a betegségnek, tudtam, hogy meg fogok gyógyulni és továbbra is ehhez tartom magam” – jelentette ki a billentyűs, aki a betegsége miatt, egyetlen koncertet sem mondott le, jelenleg is folyamatosan dolgozik, mégis változtatott az életmódján.

Ha még több részletere vagy kíváncsi, olvasd el a Ripost szombati lapszámában!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.