RETRO RÁDIÓ

Különös nevelési elveiről rántotta le a leplet a szőke sztár, így fenyeget

Kristen Bell attends "Frozen II premiere" in LA
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 26. 21:00

A 39 éves színésznő két lányának néha olyat is elmond a filmjeiről, amit szerződése szerint nem lenne szabad.

Kristen Bell többször is beveti a Jégvarázst, amikor Dax Shepard színésszel közös gyerekeiket próbálja megnevelni. A színésznő, aki Annát szinkronizálja az animációs filmben, egy műsorban elmondta, előfordul, hogy amikor összevesznek, felteszi a kérdést: „Elza és Anna, a Jégvarázs főszereplője és annak testvére is ezt tenné vajon?”

Fotó: Profimedia

Bell most azonban nem egy vita során hozta fel a sikerfilmet, hanem bevallotta, hogy egy gyenge pillanatában minden titkot megosztott gyerekeivel a 2. részről, pedig a szerződése szerint nem lett volna szabad.

A színésznő a Sirius XM’s Town Hall című műsorban mesélt erről, majd hozzátette, azt mondta gyerekeinek, hogy ha elárulják a részleteket az iskolában, kihullik a foguk. A színésznő szerint a fenyegetés bejött. Annak azért nagyon örül, hogy a Jégvarázs 2-t bemutatták, és nem kell tovább titkolózni, sőt a Disney sem perelte be – írja a People.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.