Létrehozva: 2019.11.15.

Kiakadt Gönczi Gábor: két férfi puszilgatta a feleségét

A Tények műsorvezetője éppen Ildikó mellett állt egy fesztiválon, amikor két számára ismeretlen pasas üdvözölte a feleségét.

Arról a bizonyos zöld szemű szörnyről is szó esett a Life TV-n futó Nyugi! köztünk marad című talkshow-ban. Gönczi Gábor elmondta, hogy ő például nehezen viseli, ha felesége az exeiről beszél. Ideges lesz tőle.

Fotó: Sulyok László

„Egyszerűen nem szeretem. Tudom, hogy volt. Nem érzem magam komfortosan. Egy oroszlán vagyok. Nem szeretem tudni, hogy voltak kis oroszlánok” – mondta mosolyogva Gönczi, aki egy régebbi történetet is elmesélt.

„Elmentünk egy fesztiválra. Két csávó nagyon integetett nekünk. Megszoktam, hogy mindig mindenki nekem integet. Majd láttam, hogy Ildi van helyzeti előnyben. Kérdeztem is, hogy kicsodák? A két gyerek odarepült, mintha szárnyaik lettek volna, és körbecsókolták Ildikét. Ezek meg kicsodák? Kérdeztem újra megdöbbenve” – emlékezett vissza Gönczi, aki ma már jót nevet a történteken, de nem tagadja, hogy abban a szituációban nagyon is féltékeny volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját