RETRO RÁDIÓ

Előre tudja a kiesők névsorát a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

Előre tudja a kiesők névsorát a Sztárban Sztár leszek! versenyzője
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 12. 19:00

Békefi Viktória még nem tudja, örüljön, vagy figyelmen kívül hagyja azt, ami a tudomására jutott.

Békefi Viktória előre tudja a kiesők sorrendjét. A Sztárban Sztár leszek! csinos versenyzőjét egy rajongója kereste fel néhány héttel ezelőtt.

Fotó: TV2

A férfi furcsa dolgot mondott az énekesnőnek, de eddig majdnem minden szava megvalósult.

„A férfi eddig három kieső nevét jósolta meg nekem. A múlt héten úgy érzete, hogy Molnár Dani fog távozni a műsorból és most már tudhatjuk, hogy ez így is lett” – mondta elképedve Viki, majd még több érdekességről számolt be. A titokzatos jós, állítólag a végső győztes személyét is elárulta a lánynak.

„Az illető szerint, bekerülök a döntőbe, de nem nyerem meg a versenyt. Megnyerhetném, de ahhoz egy másik dalt kéne majd énekelnem, s mivel nem így lesz, nem kerülhetek az első helyre. Szerinte Feng Ya Ou lesz a nyertes. Amikor elolvastam az üzenetét azon tűnődtem, vajon ő az én rajongom egyáltalán? Viccet félretéve, nagyon kíváncsi leszek, de nem hagyom befolyásolni magam” – jelentette ki Békefi Viktória, aki most vasárnap kétszer is színpadra áll. Először, Németh Marika operett-énekesnő, majd Péter-Szabó Szilvi bőrébe bújhat bele.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.