RETRO RÁDIÓ

Autójával karambolozott az Apostol énekese

Autójával karambolozott az Apostol énekese
Létrehozva2019. 11. 12. 12:40

Bárkivel megtörténhet, szerencse, hogy nem lett nagyobb baj.

Pénteken reggel egy apró figyelmetlenségből történt baleset. Az esetről, a Ripost egyik olvasója számolt be, aki a baleset reggelén éppen a beleset helyszíne mellett sétált el.

Így vette észre, hogy az egyik volánnál az Apostol 77éves énekese, Meződi József ült.

„Én már csak az ütközés után értem oda, de hallottam, ahogy az emberek arról beszélnek, hogy az egyik autós nem adta meg az elsőbbséget, azért mentek össze az autók. A baleset a Szilágyi Erzsébet fasor és Lotz Károly utca kereszteződésénél volt. Az egyik sofőr nagyon ismerős volt, kellett néhány perc, de rájöttem, hogy a jellegzetes szakáll az Apostol énekeséé. Az emberek arról suttogtak, hogy a zenész hibázott, de szerencsére nem történt nagy baj. Egy rendőrautó is ott volt” – számolt be olvasónk.

Szerettük volna megkéredzeni Meződi Józsefet is, de lapzártánkig nem sikerült utolérnünk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.