RETRO RÁDIÓ

Kitálalt a magyar rapper: A pénz miatt árulta el a zenekara

Kitálalt a magyar rapper: A pénz miatt árulta el a zenekara
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 10. 17. 08:35

Komoly próbát kellett kiállnia a Wellhello frontembereinek.

Öt éve töretlenül ível felfelé a karrierje a Wellhello zenekarának. A két frontember, Fluor Tomi és Diaz barátságát is megerősítette ez az időszak, ám a siker mellett rengeteg csalódás is érte őket. A fiúk azt vallják, azért sikerült átvészelniük a nehézségeket, mert barátként számíthattak a másikra.

„Az alap beállítottságunk ugyanaz, hiszen mindketten vidéki fiúk vagyunk. Hasonló az értékítéletünk, pénzen és nőkön nem fogunk összeveszni. Igaz, nagyon máson sem, mert bár apró dolgokon össze tudunk szólalkozni, nem megyünk bele nagy vitákba” – kezdte a Story magazinnak Fluor, aki belátta, sokszor volt szükségük a baráti összetartásra, hiszen sok nehézséggel találkoztak szembe a karrierjük során.

Az évek során megtanultuk, hogy fel kell építenünk egy védelmi pajzsot magunk köré, mert ha nagyon megy a szekér, abból mindenki kér. A tavalyi zenekari történések hatására is óvatosabbak vagyunk, a korábbi tagok árulása eléggé megviselt minket. Amikor a jelek miatt sejtettük, hogy közeleg az árulás, aminek abszolút anyagi okai voltak, világossá vált, hogy mi ketten igazán számíthatunk egymásra” – mondta a zenész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.