RETRO RÁDIÓ

Soha nem találnád ki, milyen munkát kapott Ambrus Attila

Soha nem találnád ki, milyen munkát kapott Ambrus Attila
Létrehozva2019. 10. 28. 04:50

Ambrus Attila évek óta tart előadásokat az újrakezdésről, ahogy közönségtalálkozókra is eljár.

A mondás szerint, rablóból lesz a legjobb pandúr. Ez esetben a bankrablóból pénzügyi tanácsadó lett, akinek a szavára sokan adnak.

Fotó: Facebook

Ambrus Attila hosszú éveket töltött rácsok mögött, ám szabadulása után sikerült új életet kezdenie. Tudta, hogyan kell felhasználni a hírnevet, mindemellett kitanult egy szakmát és a börtön falai között bizonyítványt is szerzett. Sokan felnéznek rá, amiért sikerült jó útra térnie, sőt vannak, akik egyenesen tudni akarják a titkot, hogy volt képes a hátrányból előnyt kovácsolni.

„Több multinacionális cég vezetője is eljön hozzám és kikéri a véleményemet. Sokszor elgondolkodtam, hogy miért pont az enyémet, hiszen nem vagyok szakember, de aztán rájöttem, hogy azért választanak engem, mert közérthetően, emberi nyelven fogalmazok. A cél minden esetben a változás. Azt akarják tudni, hogy miként lehet a negatív helyzetből ismét a csúcsra jutni. Természetesen szó esik ilyenkor a pénzügyekről és a piaci kereslet-kínálat alakulásáról is” – árulta el a Viszkis, aki, bűnöző múltja miatt, soha nem gondolta volna, hogy egyszer még ő osztogat tanácsokat, hogy a tapasztalatai apján cégek teljes arculata változhat meg, de megtörtént.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, keresd a Ripost hétfői lapszámát!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.