Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.19.

Elszabadultak az indulatok a Sztárban Sztár leszek! forgatásán

Nem szép dolog, de van az úgy, hogy az ember nem tudja visszafogni magát.

Most vasárnap nem akármilyen válogatót láthatnak majd a nézők. A Sztárban Sztár leszek! színpadán bármi megtörténhet, a nevetés és a drámai pillantok mellett, néha azonban a jelenetek a zsűrit is megdöbbentik. Most az utóbbira kerül sor.

Sztárban Sztár
Fotó: Markovics Gábor

Tóth Gabi szó szerint elmenekült a helyszínről, amikor észrevette, hogy Bereczki Zolinál felment a pumpa. „Hát amit most a Bereczkitől kaptok, azt én nem hallgatom meg, úgyhogy inkább kimegyek” - mondta a mester miután két, pókembernek öltözött fazon minden figyelmeztetés nélkül szerpentinsprével arcon fújta a négytagú zsűrit a műsor felvételén.

A váratlan akciót mindenki másként értékelte. Pápai Joci felkapta az asztalán lévő pohár vizet és azzal próbálta lehűteni az egyik „pókot”. Tóth Gabi és Horváth Tomi igyekeztek viccnek felfogni a dolgot, de Bereczki Zoltánnál elszakadt a cérna. „Én még nem mondtam ilyet, de menjetek ti a pi…ba” – káromkodott cifrán az énekes. Hogy ez után mi történt, vasárnap este kiderül a TV2-n.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek