RETRO RÁDIÓ

Megalázták a Viszkist a magyar-román határon, ez történt

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 08. 24. 04:45

Komoly atrocitás érte Ambrus Attilát és a családját a magyar-román határon, amikor megállították őket, és közölték, nem léphetnek át a határon. A Viszkis a Ripost-nak elárulta: biztos benne, hogy felismerték, ami nem jelentett jó pontot, de az igazi ok felesége magyar népviseletmintás ruhái voltak, amelyekről a határőrök kerek perec kijelentették, nem viheti be őket az országba.

Ambrus Attila csütörtök este, egy felháborodott Facebook-bejegyzésben mesélte el, milyen akadályokba ütközött, amikor családjával együtt át akart kelni a magyar-román határon.

 

Fotó: Facebook

 

Az egykori bankrabló meggyőződése, hogy a román hatóság egyik embere felismerte őt, és nem tudott elvonatkoztatni sötét múltjától. Annak ellenére, hogy a Viszkis már rég jó útra tért: fazekasmesterként saját kézzel készített kerámiáit árulja, és amióta februárban apuka lett, már a védjegyévé vált viszkit is csak ritkán ízlelgeti. Ám ez cseppet sem hatotta meg a románokat, feleségével és kislányával együtt visszaparancsolták őket, így Attilának végül egyedül kell majd részt vennie a vasárnapi nagyszalontai közönségtalálkozón.

„Úgy látszik, a román hatóság nem felejt... ” – írta indulatosan a közösségi oldalon. Természetesen megkerestük Ambrust, aki elárulta: nem csak az lehetett a háttérben, hogy valaki véletlenül felismerte őt!

A Viszkis pontos nyilatkozatát és a valódi okot a Ripost szombati számában találod!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.