Ezt gyakorolja otthon fürge ujjaival Molnár Anikó

Az egykori valóságshow-sztár zongorázni tanul. A Ripostnak elmondta, miért éppen e mellett a hangszer mellett döntött.

Molnár Anikó gyerekkori álmát valósítja meg új hobbijával. Már sok éve, kisiskolásként is zongorázni szeretett volna, ám a családja nem állt jól anyagilag, így nem tudták ezt kifizetni neki.

Fotó: Instagram

„Elvégeztem egy zenei általános iskolát. Hat évig hegedültem, de ez egy kényszerpálya volt. Mindig zongorázni akartam, de nem volt rá pénzünk, nem engedhettük meg. Akkor Édesanyám döntés elé állított, hogy furulya vagy hegedű, és én az utóbbit választottam. Nem szerettem, mert az iskolában cikiztek miatta, de ma már bánom, hogy így álltam hozzá” – emlékezett vissza a Ripost-nak Anikó, aki azt is hozzátette, az már kiskorában kiderült, hogy van tehetsége és hallása is a zenéhez.

Az egykori Nagy Ő nemrég ismerkedett össze egy kiváló művésszel, akinek a zongorajátéka teljesen elkápráztatta. Ennek a hatására döntötte el, hogy megtanul zongorázni.

„Igaz, már a múlté a fiú, de elvarázsolt a tehetsége. Hallgattam a játékát, és előhozta bennem a régi álmomat. Most van egy tanárom is, Dakos Lilla, aki egy fantasztikus zongorista. A nyáron nehéz egyeztetni, de szeptembertől heti egy-két alkalommal szeretnék járni. Nagy kedvencem Beethoven egyik legismertebb darabja, a Für Elise. Most ezt tanulom youtube-os videókból” – mosolygott Anikó.

„Bármi problémám van, vagy ideges vagyok, elkezdek játszani és eltereli a figyelmem. Kikapcsolja az agyamat és ez nagyon jó” – zárta Anikó, aki nem tartja kizártnak, hogy a jövőben akár nagyközönség előtt is színpadra áll majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindene elképesztően hatalmas az amerikaifocista dögös barátnőjének - galéria

origo.hu

Tolvai Reni a meztelen melleit mutogatja - fotó

borsonline.hu

Megdöbbentő fotó került elő Szilágyi Liliánáról

vg.hu

Haderőfejlesztés: a kormány a vadászgépekről sem feledkezik meg, egyre biztosabb az új Gripenek beszerzése

mindmegette.hu

Végre! Itt a Mizo hozzáadott cukor nélküli Túró Rudija

borsonline.hu

Borzalmas tragédia: 10 éves kisfiút gázolt halálra a vonat

astronet.hu

A hétvége horoszkópja február 4-5.: vigyázat, magasfeszültséget jeleznek a bolygók!

ripost.hu

Átsírt éjszakák: megszólalt a rejtélyes körülmények között eltűnt zalai édesanya lánya

ripost.hu

Trükkös túrós süti túró nélkül: isteni finom és sosem mondanád meg, miből van

borsonline.hu

Kevesebb mint féláron - így juthatunk kedvezményekhez (x)

ripost.hu

Tündéri hajasbaba: Hatalmasat nőtt Berki Krisztián kislánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb pofont kapott Mazsi: Berki neve nem méltó hozzád!

SZTÁRDZSÚSZ

"Nekem is meg van műtve a cicim" - Sári Évi meglepő vallomást tett

SZTÁRDZSÚSZ

Elege lett Peter Srámeknek: Nem szeretnék belemenni semmilyen harcba

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri hajasbaba: Hatalmasat nőtt Berki Krisztián kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Furcsa, hogy csak most lett vége, mondja a barát Kucseráék házasságáról

SZTÁRDZSÚSZ

Borítékolható volt, hogy nem lesz sikeres Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága

SZTÁRDZSÚSZ

Kovács Kati a mai napig nem gyógyult ki teljesen a koronavírus-fertőzésből