RETRO RÁDIÓ

Eddig titkolták: újra apa lesz Csányi Sándor

Eddig titkolták: újra apa lesz Csányi Sándor
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2019. 08. 29. 05:15

Amíg csak lehetett, próbálták titokban tartani, de a Ripost megtudta, második gyermekükkel várandós Csányi Sándor felesége, Tenki Réka.

A Ripost egyik olvasója a Debreceni Virágkarneválon találkozott Tenki Rékával, aki az esemény nagyköveteként vett részt a kulturális rendezvényen. Bár Csányi Sándor felesége bő ruhát öltött magára, így sem tudta a kíváncsi tekintetek elől takargatni gömbölyödő pocakját.

Fotó: Szabolcs László

„Sugárzik a boldogságtól! Hiába öltözött lengén, egyértelműen látszott, hogy várandós. Szerintem az ötödik-hatodik hónapban lehet már” – mondta el izgatottan a Ripostnak Rózsa.

Nem meglepő, hogy a színésznő teljes titokban tartja terhességét. Így tett öt évvel ezelőtt is, amikor kislányát, Lucát hordta a szíve alatt. Ám második terhessége nemcsak ebben hasonlít kísértetiesen az elsőre. Bennfentes információink szerint akárcsak 2014-ben a Nemzeti Színházban, úgy most is visszaadta szerepeit az Örkény István Színházban, hiszen növekvő pocakja miatt nehezen bújhatna A hattyú című darabban Alexandra bőrébe, aki a főszereplő lányát eleveníti meg a színpadon.

Hogy ezzel kapcsolatban mit mondott pontosan színházi forrásunk, azt elolvashatod a Ripost napilap csütörtöki számában.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.