RETRO RÁDIÓ

Több száz millióval vágta át fiatal munkatársa a legendás színésznőt

Több száz millióval vágta át fiatal munkatársa a legendás színésznőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 25. 10:45

Gina Lollobrigida asszisztense durván megrövidítette a színésznõt.

Újabb botrányba keveredett Gina Lollobrigida. A legendás olasz színésznő személyi asszisztensét ugyanis bíróság elé citálták, mivel a gyanú szerint durván meglopta a 92 éves szexszimbólumot.

A vád szerint Andrea Piazzola a színésznő három római lakását is eladta (közel 2 millió euróért), valamint az ő pénzéből vásárolt magának egy 300 ezer eurót érő Ferrarit. De ennyivel nem elégedett meg, több százezer fontot lopott el a számlájáról 2013 és 2018 között.

A férfit a színésznő egyetlen fia (és örököse), Milko Skofic Jr. perelte be. A férfi szerint anyja 32 éves személyi asszisztense teljesen ki akarja üríteni a számlákat, még a vagyonkezelő felett is jogot akar gyakorolni.

Lollobrigida korábban azt nyilatkozta, Piazzola mindent az ő érdekében tett, tehát kvázi nem csalta el a pénzt. Ebben azonban sokan kételkednek.

Az egykoron a világ legszebb nőjének nevezett Lollobrigida a pletykák szerint romantikus viszonyt is folytatott a férfival, aki minden útjára elkíséri. A színésznő szerint ennek pusztán praktikus okai vannak: Piazzola beszél angolul.

Az olasz színésznő vagyona több, mint 18 millió euróra (5,8 milliárd forint) tehető, így nem meglepő, hogy a fia foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy egy peták se vándoroljon át máshoz...

 
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.