RETRO RÁDIÓ

Kilakoltatták a magyar színésznőt: Veszélyben volt

Kilakoltatták a magyar színésznőt: Veszélyben volt
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 07. 27. 09:15

A színésznõ nagyon meglepõdött, amikor becsöngettek hozzá a rendõrök és arra kérték, hagyja el otthonát.

Csongrádi Kata is érintett volt a péntek reggeltől érvénybelépő VII. kerületi kilakoltatásokban, hiszen ő is a Városliget környékén él, ahol egy II. világháborús bombát találtak az építkezésen. Az énekesnő egész nap a Vöröskereszt befogadó helységben volt, ahol lelki támaszt nyújtott az ott időzőknek.

"Õszintén megdöbbentem, amikor csöngetett a rendőrség és közölték, hogy evakuálás lesz, mert a Városligetben az építkezésen találtak egy II. világháborús bombát. Ekkor jutott eszembe, hogy bár én nem szorulok rá, hogy a Vöröskereszt által kialakított helységben vészeljem át ezt a napot, mégis csak odamegyek, hogy segítsek a szakembereknek azzal, hogy egy kis jókedvet, játékosságot csempészek a várakozó idősek és gyerekek lelkébe”

- kezdte lapunknak a színésznő, aki tulajdonképpen felesküdött kötelességét teljesítette hiszen tagja a karitatív Lions Clubok Nemzetközi Szövetségnek.

Óriási büszkeség számomra, hogy tagja lehetek ennek a hatalmas szervezetnek.

We Serve! Ez a jelszavunk, ami annyit tesz: Szolgálunk! Ennek fényében természetes volt, hogy azonnal eljövök ide és hozok néhány plüssmackót és persze jókedvet a gyerekeknek, illetve beszélgetek azokkal az idősekkel, akik megijedtek a hirtelen felfordulástól” 

- mesélte Csongrádi Kata.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.