Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.01.

Sas felesége: Józsi teste megadta magát

Sas József jobban érzi magát, de a korábbi hírekkel ellentétben, még egy ideig biztosan nem térhet haza.

Nemrég arról számoltunk be, hogy Sas József gyógyulása jól halad, így meglehet, hogy néhány héten belül elhagyhatja a rehabilitációs intézetet.

A helyzet azonban némiképp változott. A humorista ugyan továbbra is jókedvű, az étvágyával sincs probléma, gyakran humorizál a betegtársaival, de kiderült, ez csak az érem egyik oldala. Sas József felesége a %RIPOST%-nak elmondta: van okuk bízni a legjobbakban, de sokáig elhúzódhat még férje felépülése.

"Szerencsére Józsi nem adta fel, nem hagyta el magát. Nagyon optimista és meg akar gyógyulni. A hangulata is jó, nem tudja meghazudtolni magát, még betegen is viccelődik, mindenkit szórakoztat az intézetben” – kezdte Zsuzsa, aki kitartóan, mindennap főz valami finomat és meglátogatja a humoristát. Az asszony maga is igyekszik megtartani pozitív életszemléletét, de becsapni nem akarja magát.

"Nagyon örülök, hogy Józsi jól viseli ezt az állapotot, de aki már látott ilyet, tudja, hogy milyen szörnyű betegségről van szó. Szerencsére az elméjét nem érintette az agyvérzés, de a teste teljesen megadta magát. Ki kell mondani, hogy Isten kezében vagyunk és csak bizakodni tudunk a felépülésében”

– mondta a helyzethez képest optimistán Sas József felesége.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% szombati lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel