5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Óriási elismerésben részesültek az Operettszínház sztárjai

Óriási elismerésben részesültek az Operettszínház sztárjai
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 06. 25. 18:00

Szombat este immár második alkalommal adták át a Honthy-díjakat.

Immár második alkalommal adták át a Honthy-díjat a Budapesti Operettszínházban.

Idén öt kategóriában hirdetett győztest  az ötfős zsűri, de a közönség kedvencét is díjazták, amelyről a Bors olvasói döntöttek. A legnagyobb elismerésben talán az István, a király című rockopera két főszereplője, Kocsis Dénes és Dolhai Attila részesült, hiszen ők nyerték el megosztva a legjobb férfi főszereplő díját.

"Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ilyen erős mezőnyben engem is díjaznak majd, ezért nagyon meglepődtem és persze nagyon örülök. Különösen, mert Attilával megosztva kaptuk a díjat. Õ már több évtizede a pályán van, nagyon felnézek rá, ráadásul sokat játszunk együtt. Õ Koppányt, én Istvánt alakítom a rockoperában, azt gondolom, hogy ez a díj azt is jelenti, a közönség imádja az előadást" - mondta a %RIPOST%-nak Kocsis Dénes.

A fiatal Sándor Péter is örülhetett, hiszen idén neki ítélték a közönségdíjat, 63 művészből bizonyult ő a legtehetségesebbnek.

"A közönségdíjat elnyerni mindig külön öröm. Én nem vagyok celeb, nem vagyok egy sztár, nem is lehet olvasni rólam a bulvársajtóban, a színházban estéről estére helyet foglaló nyolcszáz szempár mégis engem választott. Nagyon boldog vagyok" - áradozott lapunknak Péter, aki először mutatta meg csinos barátnőjét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.