Létrehozva: 2019.05.22.

Kiakadt a TV2 sztárja: Függőket és szívbetegeket nevelünk

Guszti szerint, ha nem lesz változás energiaital ügyben, az katasztrofális következményekkel járhat.

Dietz Guszti tudja, miről beszél, hiszen ő maga az energiaitalnál jóval komolyabb szer rabjává vált hosszú évekre. Mióta sok éve leszokott a heroinról, arra tette fel életét, hogy segítsen másoknak is megtalálni a függőség poklából kivezető utat. Ezért is szúrt szemet neki, hogy egyre több általános iskolás korú gyerek kezdi a napot egy vagy több energiaitallal, ami könnyen a drog előszobája lehet.

"Egészen ijesztő, amit tapasztalok energiaital fronton. Minden reggel ugyanabban a boltban vásárlok, és azt látom, hogy nagyobbacska általános iskolás gyerkőcök kettesével veszik az energiaitalokat, amiket rendre be is nyomnak, mire az iskolába érnek.

Ebből hatalmas baj lesz!

Mint egykori függő, tudom, milyen könnyű rászokni valamire, majd gyorsan szinteket ugrálva eljutni olyan messzire, ahonnan nagyon nehéz visszajönni. Ha egy tizenegy-tizenkét éves gyereknek már két energiaital kell, hogy elkezdje a napját, mit igényel majd középiskolában, vagy az egyetemen? És mi kell majd neki, hogy bulizzon egy jót hajnalig?”

- Teszi fel a jogosnak tűnő kérdést Guszti, aki a %RIPOST% napilap szerdai számában azt is elmondja, szerinte mit kéne tenni az egyre égetőbb probléma megoldása érdekében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját