Orbán Balázs Magyar Péternek: A futtatóid döntenek rólad!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.02.

Megtudtuk, autóbalesetet szenvedett az ismert magyar színész

Budapest XI. kerületében történt a baj, a Karolina út és a Bocskai út keresztezõdésében.

A %RIPOST% megtudta: Fenyő Iván volt az, aki hétfő délelőtt koccanásos balesetet szenvedett Budapest XI. kerületében, a Karolina út és a Bocskai út kereszteződésében.

Természetesen megkerestük a színészt, aki elmondta, nem az ő hibájából történt a baleset, és szerencsére sikerült is a helyszínen megegyeznie a vétkes sofőrrel, aki segítőkész volt, és azonnal beismerte, hogy hibázott.

"Balra kanyarodtam a kereszteződésben, amikor nekem koccant egy másik autó. Szerencsére nem sérült meg senki, és az autók is tovább tudtak menni. Tanúm is volt, aki látta, és rendőrt is hívtam, pont azért, hogy tiszta és igazolható legyen a helyzet, hogy a másik sofőré egyértelműen a felelősség. Minden jól sikerült, mert mind a sofőr elismerte vétkességét, és hogy hibázott, mind a rendőrök igazolták a helyzetet. Megértem, előfordul az ilyen, mindenki tanul belőle. Figyelmesebben kell vezetnie mindenkinek. Hálásak lehetünk, hogy így alakult" - mondta lapunknak Iván.

origo.hu

Kivágott ruhák, látványos dekoltázsok: érkeznek Cannes-ba a világsztár színésznők - képek

ripost.hu

Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár

borsonline.hu

Most jött: drámai balesettel indult a pünkösd Magyarországon

vg.hu

A világ legdrágább virágát még Elon Musk sem vehetné meg

ripost.hu

Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet

hirtv.hu

Ellentmondanak egymásnak az orvosok és a kormányzat képviselői Robert Fico állapotáról + videó

ripost.hu

A Merkúr a Bikába lép: négy csillagjegynek nagy meglepetést tartogatnak az égiek

mindmegette.hu

Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz

ripost.hu

Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások

ripost.hu

Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén

ripost.hu

Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!

ripost.hu

Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva elfogadta, hogy hat év szoptatás meglátszik a mellein

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Mit keres a TV2 jóképű sztárja Dubajban? Most elárulta!

SZTÁRDZSÚSZ

Gáspár Győző elhízása nehézségeiről vallott: Elettem az agyamat!

SZTÁRDZSÚSZ

Kiszel Tünde: "Szeretem, ha a ruha kihangsúlyozza az előnyös részeket"