Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.25.

Kirúgták Bárdosi Sándort és Növényi Norbertet

Mûszakjuk hamarabb ért véget, mint az tervben volt.

Bárdosi Sándor és Növényi Norbert ezúttal egy diszkóban, több munkakörben próbált meg bizonyítani a Sláger TV-n látható, A helyettesítők című műsorban.

Azonban ezúttal kihúzták a gyufát és műszakjuk hamarabb ért véget, mint az tervben volt.  A két jómadár először a nyitás előtti munkálatokban segédkezett, ám már ez sem ment zökkenőmentesen.

"Gondoltam feltakarítom a táncteret, ehhez volt is takarítóeszköz, de valamiért nem haladtam vele. Kiderült, hogy be se kapcsoltam a gépet" - mondta Bárdosi Sándor, aki jéghordás közben is inkább csak a mókázáson törte az eszét, így egy jégkockát ejtett Növényi pulcsija alá, amit az olimpikon nem hagyott szó nélkül. Míg Norbi ruhatárosként is megpróbált helytállni, addig Bárdosi nem igazán találta a helyét. A két jómadár végül a portán kötött ki, ahol a vendégek fogadása és beléptetése lett volna a feladatuk. Azonban ez sem ment nekik simán.

"Elmagyarázták mit és hogyan kell csinálni, tíz évig portáztam, nem gondoltam, hogy bármi fennakadás lesz" - mondta Növényi, aki Bárdosival együtt mégis vétett egy végzetes hibát. Az illemhelyiség felkeresését egyszerre időzítették, így a porta őrizetlenül maradt, a két jómadarat pedig elbocsátották a portaszolgálatos munkából.

"Nagyon hideg volt kint, kicsit már kezdtünk besokallni és a mosdót is szerettem volna meglátogatni, akárcsak Norbi. Igaz kérték, hogy ezt váltásban tegyük, de gondoltuk nem bukunk le, ha mindketten belógunk. Nem így lett, lebuktunk és elbocsátottak minket. Ennek ellenére megengedték, hogy a buliban fújjuk ki a fáradt gőzt, ami nagyon jól esett mindkettőnknek" - mondta Bárdosi a Sláger TV-n csütörtökönként 20:00-tól látható műsor, A helyettesítők legújabb epizódja kapcsán. 

--

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel