Létrehozva: 2019.04.13.

Ijesztő, egy hét alatt kétszer ütötték el az újdonsült magyar sztárapukát

Motorral járta a várost, amikor megtörtént a baj. Egy héten belül kétszer is.

Veszélyes pillanatokat élt át az utakon Szabó Győző!

A színészről köztudott, hogy rajong a motorokért, 14 éves kora óta motorozik, így rutinosnak számít, az elmúlt hetekben mégis ijesztő helyzetekbe keveredett. Kétszer is elütötték!

"Körülbelül két héttel ezelőtt egy barom nem használta az irányjelzőjét, amikor átjött az én sávomba, és nekem csapódott. Én felborultam a motorral, az egész jobb oldalamat lehúztam, a térdem, a bokám és a könyököm is vérzett. Egy fiatal pár ült az autóban, azonnal kiszálltak, hogy segítsenek, de őket jobban sokkolta a baleset, mint engem. Nem tettem feljelentést, mert előfordul az ilyen, de azért szóltam nekik, hogy legközelebb jobban figyeljenek, mert nagyobb baj is lehetett volna"

- kezdte a Borsnak Győző, akit pár nappal később ismét elütöttek, miközben két keréken járta a várost.

"Pár nappal később pedig egy másik autós húzott be elém, és szorított le az útról. A padkának ütköztem, és elestem a motorral, bár őt nem érdekelte túlságosan, mert szó nélkül továbbhajtott. Indíthatnék háborút az autósok ellen, de inkább csak arra kérek minden sofőrt, hogy figyeljenek a motorosokra is, és ne éljenek vissza azzal, hogy nagyobbak, adott esetben erősebbek és védettebbek, mert az utak nem csak nekik épülnek" - figyelmeztetett a színész, akinek nemrég született meg a harmadik gyereke.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 15.: a Bikának meglepő fordulatot, a Skorpiónak sikert hoz a hétfő

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock