RETRO RÁDIÓ

Schobert Norbi kisfia szó szerint lenyomta a zaklatóját

Schobert Norbi kisfia szó szerint lenyomta a zaklatóját
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 03. 19. 13:35

A súlya és ismert szülei miatt korábban gyakran bántották, de Norbika követte édesapja tanácsát, és kiállt magáért.

Nem titok, hogy a gyerekek egymás között néha kegyetlenek tudnak lenni. Schobert Norbi fiát is csúfolta egy másik gyerek az iskolában, amikor még pufók kissrác volt. Norbikával két évvel ezelőtt azonban nagyot fordult a világ. Sportolni kezdett, lefogyott, és elindította a saját hivatalos Instagram-profilját, amit mára több mint 25 ezren követnek. Főleg fiatalok, akik számára kezd követendő példává válni, hiszen éppúgy az egészséges életmódot hirdeti, ahogyan ismert szülei is teszik. A 14 éves kamasz azonban sokat küzdött a sikerért.

„Már iskolába jártam, amikor először szembesültem azzal, hogy az én szüleimet mindenki ismeri. Eleinte csak az tűnt fel, hogy másképp néznek rám, mint a többiekre, aztán rá kellett jönnöm, hogy ezt a helyzetet nem mindenki képes a helyén kezelni.

Előfordult, hogy emiatt megtámadott egy idősebb fiú.

Egy ideig igyekeztem nem foglalkozni vele, de eljött az a pont, amikor már szólnom kellett otthon. Apuék először a tanárokkal beszéltek, majd a szüleivel, de igazából semmi nem hatott. Így végül abban maradtunk, hogy álljak ki magamért és védjem meg magam, ha helyzet van”

– kezdte a %RIPOST%-nak az ifjabb Schobert Norbi, aki a keddi Ripost napilapban részletesen is elmeséli, hogyan rendezte a zavaró helyzetet.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.