RETRO RÁDIÓ

Itt az igazság: Ezért tartoztatták le Kozsót Amerikában

Itt az igazság: Ezért tartoztatták le Kozsót Amerikában
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 02. 27. 20:00

Az énekes 39 napon át élt rettegésben egy floridai börtönben, miután a repülõtéren elfogták. Ez volt a baj.

Ahogyan arról a Blikk beszámolt, az énekest idén január elsején letartóztatták, amikor megpróbált belépni Amerikába, hogy egy kis pihenéssel kezdje az újévet. Kozsot 39 napon át tartották fogva egy floridai börtönben. A bíró végül bocsánatot kért tőle miután döntött a szabadon bocsájtásáról, de Kozso azóta is képtelen feldolgozni a vele történteket.

"Három napig telefonálni sem tudtam, mert a századik voltam a sorban és naponta csak egy- két órát lehetett használni az egyetlen készüléket. Először ráadásul azt sem tudták eldönteni, hogy hová kerüljek, így tévedésből a kemény bűnözök közé tettek és csak később vittek fel egy emelettel feljebb"

- kezdte Kozso szerda reggel Balázséknál. A Szomorú szamuráj ráadásul komoly veszélyben volt, hiszen elvették gyógyszereit melyeket az évekkel ezelőtti agyvérzése miatt kell szednie.

"Azonnal elvették a gyógyszereimet és nem is kaptam vissza. Ráadásul az agyérzésem után elfelejtettem angolul és a mai napig nem tért vissza igazán a tudásom, így nem is sikerült megértetnem magam a börtönben. 

Ennek következtében sokat romlott az állapotom

- mondta a Rádio1 reggeli műsorában Kozso, akinek ügyvédje is bejelentkezett. Peter Ronai feltárta, miért is került bajba ügyfele.

"Kozsónak korábban volt zöldkártyája és Amerikában kellett volna maradnia hosszabb ideig, de ő ezt nem tartotta be. Rájött, hogy nincs rá szüksége és mondjuk ki: le..arta! Visszautazott Magyarországra és amikor most visszatért, igényelt egy vízumot, amit meg is kapott. A reptéren csak azt látták, hogy valami gond van a zöldkártyával és azt hitték, becsapja őket"

- mondta a jogi képviselő, aki perre viszi Kozso ügyét és kártérítést követel az Egyesült Államoktól.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.