RETRO RÁDIÓ

Színpadon ünnepel a legendás magyar színész

Színpadon ünnepel a legendás magyar színész
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 01. 15. 11:15

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendezõ, színigazgató kedden ünnepli 76. születésnapját.

Jordán Tamás számára ugyanakkor ez a nap is éppen úgy munkával telik, mint bármelyik másik. Az igazgató kora reggel utazik Budapestről Szombathelyre, ahol egész estig ki sem mozdul a Weöres Sándor Színházból.

"Jelenleg a fővárosban vagyok, és csak most tudatosodott bennem, hogy kedden születésnapom van. Reggel egy korai vonattal indulok Szombathelyre, ahol kettőig próbálok, majd háromtól szöveg- összemondást tartunk, mivel este hosszabb szünet után játsszuk A salemi boszorkányokat”

- kezdte lapunknak Jordán.

"Az előadásnak fél tizenegy magasságában lesz vége, és talán utána megiszunk egy italt a kollégákkal, de nagyobb ünnepséget nem tervezek. Nem különösebben tartom fontosnak ezt a napot, hiszen nem egy kerek évfordulóról van szó. A korom sem foglalkoztat, hiszen a 76 is csak egy szám. Csak egy baj van vele: túl messze van a nullától”

 - tette hozzá nevetve a színész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.